Moziba menni jó dolog. Tolószékkel meg különösen...
Az ember begurul a tolószékeseknek épített elkerített karámba, ahol aztán kedve és hangulata szerint választhat a különféle élményelemek közül.
Érezheti magát kirekesztettnek, vagy magányosnak, fogadhatja a panorámás helyek felé tartó emberek együtt érző, szánakozó tekintetét.
Aztán ha elsötétül a terem, akkor hátraszegett nyakkal/fejjel - mindenféle komfortot nélkülözve - bámulhatja a szinte karnyújtásnyira lévő vászonra vetített képet.
Ezt a hangulati alapot elmélyítheti az ember egy szerencsés filmválasztással. A vígjáték kerülendő, a filmdráma ajánlott.
Persze a mozi személyzete most is próbálkozott, hogy csonkolja ezt a komplex élményt, de én átlátva szitán rutinosan hárítottam: már a pénztárnál mondta a lány, hogy majd felvisznek valami jobb helyre, de én mondtam neki, hogy jó lesz nekem a gettó. Aztán amikor bekísért a terembe egy fiatal srác, megint felvetette a lehetőséget, hogy felhúz a tizedik sorba, de én ellenálltam, mert a szegregációra vágytam. Amikor pedig felajánlotta, hogy hoz nekem kukoricát meg üdítőt akkor udvariasan megköszöntem, de nem kértem, mert én éhezni akartam. :))
Szóval minden jó volt, köszönet a mozi (Cinema City Aréna) készséges, segítőkész személyzetének.
Az Egek ura (Up in the Air) c. filmet néztem meg, mert annyi mindent hallottam/olvastam erről a filmről. Jó választás volt, tetszett.
2010. április 6., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
bejegyzés
Mozi? az meg mi?
VálaszTörlésAbban a "városban", ahol most lakom nincs mozi. Ahol laktam, ott volt, de kb. olyan lépcsősorral ellátva, mint a Nemzeti Múzeum...
Tehát a gettó az első sorban bizony előrelépés... Bár nekem rögzítve van a nyakcsigolyám, tehát a fejemet se tudom felszegni, sőt az elektronyos szék 100, plusz az én kb. 90 kilómat rángathatná fel a "jobb helyre". Szóval Bassyus nem mozizik.
Amikor moziba megyek, mindig megfordul a fejemben, hogy nagyon gáz lehet a kerekesszékeseknek kijelölt helyről nézni a filmet... Én ha lehet, a legfelső sorba kérem a jegyet (nekem könnyű, mert mankózok), középre, még onnan is hatalmas a vászon, nemhogy az első sorból.... Mit lehet onnan látni?
VálaszTörlésIldikó, szinte mindent lehet látni, de rossz perspektívából. Ha feliratos a film, akkor még bejön a tenisz meccseken megfigyelhető fej- és szemmozgás.
VálaszTörlésHallani viszont mindent nagyon jól lehet, mert a hangfalak ott ordítanak a fülem mellett.
Bassyus, szeretem a filmeket, meg dolgozik bennem a kalandvágy...
VálaszTörlésAmióta - segítőkész emberek közremüködésével - kizuhantam a tolószékből, azóta gyanakodva fogadom el a felkínált segítséget.
Igen, én sem hagyok a székhez nyúlni, csak ismerőst, akiben megbízok. Állandóan a lábtartónál akarják megemelni, hiába mondom, hogy az nem fix alkatrész... Mikor a közlekedési vállalat illetékese a harmadik levelemre végre válaszolt, hogy nem, azon a vonalon nem tervezünk rámpás buszt indítani az elkövetkezendő néhány száz évben, de szóljak nyugodtan a járművezetőnek, segít felemelni a buszra akkor negyedórás ANYÁD ANYÁD ANYÁD mantra harsány hangoztatásával hoztam vissza a vérnyomásom a sztratoszférából.
VálaszTörlésAkiben nincs meg az ismeret,
VálaszTörlésaz honnan tudná, hogy a lábtartó az nem fix alkatrész?
Amúgy meg:
van, akinél eldönthető kérdés a székheznyúlás,
van, akinél másnak kell dönteni.
Néha nekem is döntenem kell, hogy megengedem-e, hogy az alkalmi látogatóink (akik segítőkneknek nevezendők) kivihetik-e "sétálni" a gyerekeimet, vagy nem.
Ha igent mondok, akkor esetleg azt választom, hogy a gyerek kicsit kimozdul a négy fal közül,
de számtalan szeszélynek teszem ki...
(szedtünk már ki tóból modulba kötözött gyereket, mert 'véletlenül begurult a kocsi')
ha nemet mondok, akkor ilyennek nincs kitéve, viszon marad neki a négy fal magánya - velem :-)
Igazán nem vagyok egy "mantra-tipusú/beállítottságú" valaki, de ha már
valakire rájön a mantrázhatnék, akkor tudom ajánlani az alábbit:
http://www.swamij.com/mahamrityunjaya-108.htm
Kipróbáltam, nekem működik :)
Látják, hogy gondban vagyok valamilyen közlekedési helyzetben, százból egy ember odajön, hogy segíthet-e. Ilyenkor örülök, hogy te jó ég, vannak még normális emberek. Viszont meg is ijedek, mert szegény ember rossz tapasztalattal fog távozni ebből a helyzetből..
VálaszTörlésSzóval ilyenkor megköszönöm szívélyesen, a szemébe nézve, "nagyon köszönöm, de ha mi ketten a kísérőmmel nem tudjuk megoldani, akkor inkább hagyom, nem fontos". Ilyenkor ha visszakozik, még nem történt semmi. De ha lelkes, akkor jön a kellemetlen része: "nem tudja megemelni, ne, köszönöm, ott ne fogja, mert elhajlik vagy egyszerűen kicsúszik, nincs rögzítve, tényleg nehéz, nem bírja, nem, ketten se bírják, nem lehet tolni sem, köszönöm."
Jobb esetben ilyenkor dühösen legyint és otthagy, viszont soha többé nem merül fel benne a segítség gondolata...
Rosszabb esetben tovább "segít", megemel, kiderül, hogy igazam volt, a megfogott rész a kezében marad, esetleg megsérül ő is...
Hiába magyarázom, hogy ez a szék 100 kiló, én további 90, és egyszerűen nem lehet sehol megfogni, mert minden csak egy könnyen nyitható kis csavarral van rögzítve... Ja, és kétszáz kilót négy ember se visz fel a lépcsőn, ha nincs fogás rajta.
Bár javulhatott a meggyőző képességem, az utóbbi 4 évben csak egy ujjsérülést okoztam, és már 7 éve nem tudtak kiborítani a kocsiból.