Nárcisz és szőlő

Nárciszt egy szüreti mulatságban ismertem meg.
Ami egyből feltűnt az a – nyilván az alkalomra készült – különleges, csinos frizurája, meg a vidám színű sárga-piros elektromos kerekesszéke.
Amikor egymás mellé sodródtunk a szüreti forgatagban, akkor illedelmesen bemutatkoztunk egymásnak. Én megdicsértem a haját, továbbá jeleztem, hogy mennyire tetszik a kerekesszéke, mire Ő büszkén mondta, hogy ötsebességes, majd elsietett „lipem, lopom a szőlőt” játszani.
Később még láttam Nárciszt a szőlődaráló körül sürgölődni, végül a rögtönzött színpadon énekelt többedmagával, vidáman, mosolyogva.

Amikor meglátok egy mozgássérült kisgyermeket, akkor az átlagembertől elvárható részvéten vagy együttérzésen túl én még érzek valamit. Egyrészt érzek egyféle bennfentes meghatottságot vagy megilletődöttséget - hiszen én is így nőttem fel. Másrészt felnőttként érzek egy szomorkás tónusú aggodalmat, hogy vajon milyen élete, milyen sorsa lesz ennek a kisgyereknek.

Nárcisz mindössze négyéves. Kerekesszékes. És mosolyog. De úgy ragályosan...
Mert az ének zengett, a citera bongott, a gyerekek és gondozóik mosolyogtak és persze velük együtt mosolyogtunk mindannyian.
Az előző bekezdésben idézett komor gondolatokat pedig felváltotta bennem a derű és a bizakodás, valamint az óvoda létrehozóit és gondozóit megillető nagyrabecsülés.

Nőj nagyra kis Nárcisz, kalandra fel! Én nagyon drukkolok Neked is, és a kis társaidnak is.
(De azért ötösben óvatosan bánj a joystick-al.)

Nárcisz a szüreti forgatagban

Nárcisz szőlőt darál

Ötsebességes...

A színpadon

(A múlt héten négy napot a MEOSZ meghívására Igalon töltöttem. Innen látogattunk el a kaposvári Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ óvodájába, a szüreti rendezvényre.
Az óvoda létrehozója és fenntartója a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete.)