Lépcsők a Mennybe

Cseh Tamás kabátja

2012-02-03T19:54:00.001+01:00

Észrevetted, hogy a Cseh Tamás dalainak túlnyomó többségében szerepel egy kabát.

Ebben a kettőben is (a második egy Bin-Jip feldolgozás, amiben Veronika énekel bűbájosan, a Cseh Tamás emlékalbumról):

(Érdemes megfigyelni, hogy Veronika milyen kedvesen-modorosan mondja azt a szót, hogy „csatlakozást”.)

Live With Me

2012-01-15T15:41:00.001+01:00

Ma este elmegyek egy előadásra, ahol meghallgatom a lenti klip egyik szereplőjét.

Válságkezelés

2012-01-11T20:40:00.003+01:00

Megjött a csekk a felelősség-biztosításról, befizettem. Amikor betuszkoltam a tőszelvényt a forgalmiba, láttam, hogy 2012-ben lényegesen kevesebbet fizetek, mint a tavalyi évben. Ez jó érzéssel töltött el, és ezen felbuzdulva újrakötöttem a telefon-tv-internet szolgáltatásokra vonatkozó szerződést, itt is spóroltam egy csomó pénzt.

Másnap viszont jött takarító néni, aki bejelentette, emeli az óradíját. Aztán elmentem a fodrászhoz, aki ugyancsak megemelte az árait. Amikor hazaértem és beálltam a garázsba, észrevettem, hogy világit a tankolást jelző lámpácska, tehát holnap fel kell keresnem egy benzinkutat is, ahol ugyancsak megemelt árakkal várnak.

És akkor ott a sötét garázsban rájöttem, hogy én itt csak vesztes lehetek. Pedig olyan jól indult minden…

Életrevalók

2012-01-10T11:31:00.011+01:00

Ma délután megnézem az új rokkant mozit, az Életrevalókat.

Van prekoncepcióm is... Mivel a műfaj vígjáték, azt gondolom, hogy bennfentesként jót fogok röhögni magunkon (a fogyatékosokon). Az ép mozinéző közönség meg rajtunk (a fogyatékosokon).

Ha nem így lesz, akkor visszajövök ide mentegetőzni és szégyellni magam.

Update (2012.01.22)

Úgy kértem a jegyet, hogy valami filmdrámához lenne kedvem...

A srác rám mosolygott és megkérdezte, hogy pontosan melyikre gondoltam. Be volt töltve a következő mondat, hogy hát egy olyan filmre gondolok, amiben van olyan izééé, szóval tolószék, meg bénult végtagok, és az sem baj, ha film érinti a bevándorlók problémáit.
De nem akartam túlfeszíteni a húrt, így hát mondtam Neki adjon egy jegyet az Életrevalókra, és diszkréten megvillantottam a – szerintem már érvényét vesztett – rokkantnyugdíjas igazolványomat.
Gyorsan azt is tisztáztuk, hogy most is kihagyom a 15. sor közepét, inkább a kerekesszékeseknek épített karámba (vagy gettóba) ülök az első sorba.

A film jó. Érdemes elolvasni itt az ájult kommenteket, vagy megnézni az IMDB-n a nyolc pont feletti ratinget.

Számomra a film arról szólt, hogy mi történik, ha az ép és a fogyatékos ember bonyolult viszonyából kiiktatjuk a mindig ott settenkedő, tébláboló szánalmat... De mindenki azt magyaráz bele, amit akar. :))

Persze van humor bőven, megtudhatjuk, hogy egy tetrapleg (négy végtag bénult) embernek nem érdemes náci eszmékkel barátkozni, mert a karlendítés kivitelezése nehézségekbe ütközhet.
Nagyon jó a zene is (a zeneszerző neve Ludovico Einaudi). Nekem nagyon bejön ez az andalító, virtuóz melankólia, néha az volt az érzésem, hogy egy olyan Chopin mazurkát hallgatok, amelyik éppen öngyilkosságot fontolgat.

Hát ennyi...

Gondolatok egy jégeralsó vásárlása ürügyén

2011-10-09T23:09:00.005+02:00

(Figyelmeztetés: ezt a bejegyzést kiskorú szociálpolitikusok szülői felügyelet nélkül is elolvashatják)

– Csókolom, egy jégeralsót szeretnék vásárolni, az én méretemben – feltéve, ha még létezik ez a fajta ruhadarab.

(Jégergatyát kell vennem, jégergatyát kell vennem…

Ez lüktet a fejemben, amióta kijöttem a MEOSZ elnökségi üléséről, ahova vendégként űzött a mazochista kíváncsiság. A gatyavásárlási impulzuson túl viszont semmiféle új inger nem ért az elnökségi ülés folyamán, sőt az a kevéske optimizmusom is elpárolgott, amit eddig dédelgettem magamban, ha eszembe jutott a mozgássérült érdekvédelem honi állapota.

A MEOSZ ellentmondásos helyzetét azt gondolom, jól ismerem. Munkájuk során mindig ügyelniük kellett arra kényes és bonyolult egyensúlyra miszerint az érdekvédelmi aktivitás sohasem veszélyeztethette a költségvetési ellátmány kiutalását.

Humán oldalról viszont a fogyatékos és az álfogyatékos arány vonatkozásában kényszerültek súlyos kompromisszumokra. Gyakorlatilag a tömegbázis oltárán feláldozták – olykor a fogyatékosoknak szánt kedvezmények belengetésével – a „valódi” fogyatékosokat.

Az egyesületeket lassan megszállták a pirospozsgás, ringófarú nénik. A folyamat persze öngerjesztő, ha véletlenül mégis betévedt egy-egy fiatalabb fogyatékos egy ilyen megszállt egyesületbe, az hanyatt homlok botladozva elmenekült. Lásd: Képzelt riport…)

– Jó napot! Van jégeralsónk, milyen méretben kéne?

(Bár most ez a tömegbázis mintha megingott volna, ugyanis a Társadalmi Párbeszéd kérdőívek aláírása finoman szólva akadozik. A nénik nyilván nem érdekeltek a dologban, ők már rég túl vannak mindenféle korhatáron, de mintha a szervezéssel is volnának problémák.

Pedig azt gondoltam, hogy a MEOSZ-nak 100-150 ezer aláírás összegyűjtése egy könnyed ujjgyakorlat. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az aláírásgyűjtéshez társult más fogyatékos csoportokat képviselő szervezetek a MEOSZ-hoz képest fényévekkel lemaradva teljesítettek. Volt olyan szervezet, amelyik pár darab (<10) kitöltött kérdőívvel büszkélkedhet.)

– Legyen M-es. Tetszik tudni tüntetésre lesz, és nem szeretném, ha lecsúszna.

– Hmm…, M-es méretből tudok adni zöldet, kéket és szürkét.

– Legyen szürke…

(Azért választottam a szürkét, mert igyekszem Bernáth Ildikóhoz öltözni. Ő az fogyatékosügyi miniszteri biztos, akinek nehezére esik szóba állni a MEOSZ-al, a harmincéves fogyatékos érdekvédelmi szervezettel. De a fogyatékosügy felügyeletével megbízott többi politikus sem túl közlékeny.

Vajon miért? Miért kell a MEOSZ elnökének – információ hiányában, szinte ködszurkálva – kikövetkeztetni a költségvetési törvény soraihoz rendelt számokból a jövő évi szociálpolitikai és fogyatékosügyi trendeket, majd ebből a jövőnket?

Miért nem kapunk válaszokat a kérdéseinket tartalmazó levelekre?

Miért kell az érdekvédelmi vezetőinknek egyfajta fenyegetett állapotban végezniük azt a munkát, amire mi adtunk Nekik megbízást?

És miért kell bennünket lecsalózva létbizonytalanságban tartani?

Mindettől függetlenül a karok magasba lendültek, megszavazták, hogy újabb beadványok íródnak és kerülnek elküldésre, de válaszban talán azok sem reménykednek, akik a MEOSZ részéről megírják ezeket a leveleket. Majd némi hezitálás után megszavaztak egy december 3-ra időzített tüntetést is.)

– Akkor csomagoljam?

– Igen, köszönöm.

(Szóval december 3-án a Fogyatékos Emberek Világnapján jégergatyát húzva (biztos jó hideg lesz) elmegyek tüntetni. Nem a lelkesedés fog odavinni, hanem a kötelességtudat. Ott fogok ülni a kerekesszékben a Parlament előtt, dacolva az időjárással. És ha Bernáth Ildikó tea kortyolgatás közben kitekint a Parlament ablakából, akkor a tekintetünk összefonódik, és én megállapítom, hogy az én jégergatyám színe tökéletesen megy az Ő szociálpolitikusi szürkeségéhez.)

– Köszönjük a vásárlást!

– Én is köszönöm, viszontlátásra.

Búcsú Steve-től

2011-10-06T20:19:00.005+02:00

Szia Steve!

Furcsa volt azon eszközön olvasni a halálhíredet, amit Neked köszönhetek, ami az egyik legkedveltebb tárgyam.

Továbbá sikerült egy olyan eszközt adnod a világnak, ami nivellálja társadalmi különbségeket, hiszen az én iPad-em ugyanolyan, mint mondjuk a szaúdi hercegé vagy Warren Buffett-é, aki talán most is vezeti az amerikai top-ot.

Villában, autóban, yachtban és magánrepülőgépben még van egy kis lemaradásom az említett urakhoz képest, de keményen dolgozom a hátrány lefaragásán.

Isten Veled Steve, nyugodj békében!

Esti mese Szécsi úr küldetéstudatáról

2011-07-26T16:52:00.002+02:00

Írok még egy morgós postot, az akadálymentesítés– hévízi gyógyfürdő–hozzáértés/hozzáállás háromszögéről.

Ugye ott voltunk Hévizen, négy héten keresztül a főszezon kellős közepén. Már akkor sem értettem hogyan fordulhat elő, hogy a fürdő területén lévő két betegbeemelő liftből csak az egyik müködjön.
Persze, minden elromolhat, de a négy hétig tartó javítás szerintem nehezen magyarázható.
Ráadásul a meghibásodott lift volt az, amelyik (szerencsés elhelyezésének köszönhetően) könnyen és komfortosan használható lett volna.

Aztán mindent megértettem. Szóval lapozgattam a hévízi képeket és ennél képnél megálltam.

Ez a kép annak a beteg beemelő liftnek a kezelőpaneljét mutatja, ami ott tartózkodásunk négy hete alatt nem működött.
Aztán megakad a szemem a képen lévő feliraton és ismerősnek tűnt a lift gyártójának neve (Szécsi Kft.). Aztán arra is rájövök, hogy Attila blogjában olvastam erről a cégről, ebben a bejegyzésben. Érdemes elolvasni.
Nekem pedig – Attila postjának ismételt elolvasása után – nincs több kérdésem. Mindent értek, mert mindenre megvan a magyarázat.

Annyit azért hozzáteszek, hogy egyik betegtársam levelet írt Szécsi úrnak a négy hétig tartó lift javítás ügyében, hamar választ is kapott. Pökhendi, kioktató és lekezelő választ.

Mit lehet még mondani?

Talán azt, hogy Mekk mester legalább udvarias volt…

Jó éjszakát gyerekek, álmodjatok valami szépet, valami akadálymenteset...

Székrekedt kreativitás egy fürdőszobában

2011-07-08T10:50:00.004+02:00

Ez a post a Hévízi Gyógyfürdő területén lévő, nemrégiben épült és átadott Festetics fürdőház mozgássérültek részére kialakított fürdőszobájáról (mosdó, WC és zuhanyzó) szól. Tehát a funkció teljesen tiszta: a fürdőbe látogató mozgássérült, kerekesszékes vendégek kiszolgálása.

Nos, lépjünk (vagy guruljunk) be a helyiségbe és nézzük, hogy birkózott meg a tervező a rábízott feladattal. Lássuk előbb a WC környékét.

Rögtön feltűnik a WC-re szorosan ráépített mosdó, ami megkönnyíti a WC megközelíthetőségét, kerekesszékkel különösen. Szellemes a kapaszkodó elhelyezése is, ha lehajtod – mert kapaszkodnod kéne – akkor egyben lezárod a WC felé vezető egyetlen tágasnak nevezhető utat.

Most forduljunk a zuhanyzó felé.

Képzeletben ülj le a zuhanyzó székre. Aztán cibáld ki a fal és a tarkód/hátad közé szorult zuhanyzót. Most nyúlj a hátad/vállad mögé/fölé és tapintásodra hagyatkozva keresd meg a zuhanyzó csaptelepet. Óvatosan nyisd meg… Ja, össze vagy zavarodva, hogy merre van a meleg hideg irány mert hiányzik a szemkontaktus és a vizuális iránymutatás? Próbálkozz! Ez túl hideg? Ez meg forró? Ez a játék a pajkos tervező ajándéka a fogyatékos társadalomnak, de része a balneológiai terápiának is, hiszen a váltakozó hőhatásnak kitett testrészben felpezsdül a keringés.

Szóval annyira szánalmas. Itt tartana a hazai akadálymentesítési kultúra, beleértve a szakértelmet, az elvárható gondosságot és empátiát?

Hangsúlyozom, itt nem voltak olyan műszaki kötöttségek melyek kompromisszumokra kényszerítették a tervezőt, hiszen egy teljesen új épületről van szó.
Nem lehet hivatkozni pénz hiányára, mert a beépített anyagok minőségiek, és szó sincs helyszűkéről, mert a berendezési tárgyak körültekintő figyelmes elhelyezésével biztosítható lenne az akadálymentes komfort. De sajnos nem így történt…

Viszont a mi kis fürdőszobánk jó eséllyel indulhatna az egy négyzetméterre eső akadálymentesítési baklövések versenyén, öregbítve a Hévízi-tó és a legendás magyar kreativitás hírnevét. Ez is valami...

A megrázó erejű, kíméletlenül leleplező fotókat Béla (Pacsó) barátom készítette. Köszönet érte.

Albert sóhaja

2011-07-02T22:28:00.009+02:00

Megint Hévízen vagyok és csak most vettem észre, hogy annak a helyiségnek a falán ahol a mágneses kezelést kapom ez a kép látható (bocs, de csak így tudtam lefényképezni):

A felfedezést követően, a kezelés közben gyakran mondogattam magamban, miközben felnéztem a képre – talán egy kicsit tiszteletlenül is, de az is lehet, hogy a körülöttem örvénylő mágneses hullámok hatására – szóval, hogy: késtél Albert, bizony elkéstél…

Aztán a kezelés végeztével felkászálódok az ágyról, belehuppanok a kerekesszékbe, kigurulok a valóságot jelentő folyosóra, de előtte hallani vélem Albert együttérző, szomorú sóhaját.

Albert Sabinról bővebben itt.

Napellenző

2011-05-10T15:22:00.004+02:00

Itt olvasható a cikk, mely részletesen leírja Liptai Claudia szomorú megrokkanásának történetét (a becsapódó ajtó lenyitja a napellenzőt, melyből a rokkantigazolvány a műszerfalra zuhan).
Elgondolkodtam, talán a fenti csoda visszafelé is működőképes, és ha igen, akkor ez egy igazán egyszerű és olcsó módja lehet a gyógyulásnak.

Kérem figyelmesen olvassa el és hajtsa végre a következőket:

Parkoljon le az esti órákban a belvárosi Révay utcában, a fizetős övezetben.
Hajtsa le a napellenzőt és rokkantkártyáját helyezze a műszerfalra a szélvédő mögé.
Óvatosan hajtsa fel a nadrágszárát és körkörös mozdulatokkal dörzsöljön 10-es faktorszámú naptejet bénult alsóvégtagjaira.
Szálljon ki az autójából és ismételten győződjön meg arról, hogy biztosan fizetős övezetben parkol-e, valamint arról. hogy a napellenző lehajtott állapotban van-e.
Most egy határozott mozdulattal csapja be az autója ajtaját.
Ha ön az ajtó becsapását követően azt észleli, hogy a korábban lehajtott napellenző felcsapódott, a korábban kihelyezett rokkantigazolvány eltűnt a szélvédő mögül, valamint a korábban bénult alsóvégtagjai kicserélődtek Liptai Claudia vörösen selymes, combfixes, tűsarkú lábaira, akkor a csoda megtörtént és ön meggyógyult.
Ha Ön azt észleli, hogy a korábban lehajtott napellenző továbbra is lehajtott állapotban van, a korábban kihelyezett rokkantkártya továbbra is ott van a szélvédő mögött, valamint bénult alsóvégtagjai továbbra is helyükön vannak, akkor a csoda sajnos elmaradt. Javasoljuk, hogy mielőbb hajtsa le a korábban feltűrt nadrágszárát, mielőtt az arra járók jól kiröhögik.

Nyílt nap a NEFMI-ben

2011-05-08T13:01:00.011+02:00

Megint lemaradtam valamiről… Nyílt nap volt a NEFMI-ben, az erről szóló beszámoló itt olvasható.

Pedig ha tudtam volna az eseményről, biztosan elmentem volna, és Green doki (Vészhelyzet) tempójával, rutinjával küzdöttem volna a sürgős halaszthatatlan esetekkel.

Először a fogyatékosügyet defibrilláltam volna, majd a fogyatékosok ügyeivel foglalkozó komplett szakapparátust részesítettem volna mesterséges lélegeztetésben.

Aztán szkandereztem volna egyet az államtitkár-helyettes úrral, végül – minden bátorságomat összeszedve – belementem volna a fogyatékosságügyi miniszteri biztossal történő szemkontaktusba.

Aztán belehuppantam volna a miniszter úr kényelmes foteljába (mert erre is volt lehetőség), és rapid rendeletek formájában szórtam volna a közjót a megtépázott lelkű mozgássérültek közé, miután meghallgattam az érdekképviseletüket (idézet a rövid párbeszédből):

- Maga kit képvisel, és miért zaklat?

- Miniszter úr, én a mozgássérülteket képviselem.

- Ja, tudom már, maguk vegetálnak a látóhatár alatt, küszködve a lépcsökkel… Na mondja mit akar mert nemsokára fel kell állnom innen.

- Hát szeretnénk hat…, öt, szóval négy új mankógumit.

- Hát arcuk az van, követelőzni azt tudnak, de jó, legyen. Értékálló rokkantnyugdíjat és ellátást szavatolok az auditált fogyatékosoknak, valamint felgyorsítjuk az akadálymentesítést. Viszont ennek az az ára, hogy megemeljük a fogyatékossági támogatás mértékét. Még valami?

- Hát még jó lenne egy mobil WC a központba…

- Na jó, de ez az utolsó. Viszont ennek az az ára, hogy a lakás-átalakítási támogatást drasztikusan megemelem, ezzel azt kompenzálva, hogy lehetővé teszem az ÁFA és regisztrációs adótól mentes gépjárművásárlást. Még valami?

- Miniszter úr, tiltakozni fogunk az imént felsorolt megszorítások ellen.

- Magának aztán érdekes a tárgyalási stratégiája, de tudja mit, felülvizsgáltatom a szűkkeblű gyógyászati segédeszköz támogatási rendszert, hogy legalább korszerű eszközöket használva tudjanak tüntetni. Na viszlát!

Itt járt a nyuszi

2011-04-26T20:35:00.000+02:00

Árpi érzékenyít

2011-02-28T21:30:00.000+01:00

Ma kaptam:

Szlalom a tudatalattiban

2011-02-27T19:10:00.012+01:00

Volt egy érdekes gyakorlat a képzésen: minden résztvevő kapott egy kis cédulát, amire az ő képzeletbeli társadalmi státusza volt felírva. Az én cédulámon az szerepelt, hogy egy jól menő fogorvos vagyok, aki évente lecseréli a barátnőjét és az autóját.

Felsorakozott a csoport, szépen egymás mellé álltunk (persze én ültem) és a feladat a következő volt. Elhangzott egy kijelentés, ha ez az én helyzetemre jellemző volt, akkor előre kellett lépnem (gurulnom) egyet, ha a kijelentés nem volt jellemző az én helyzetemre, akkor egyet hátra kellett lépnem, ha pedig a kijelentés nem volt értelmezhető az én helyzetemben, akkor maradtam ott, ahol voltam.

Elindult a gyakorlat (nem biztos, hogy jól emlékszem a kijelentésekre):

Minden évben külföldön nyaralok.

Naná, gurultam előre.

Van külön szobám.

Nyomás előre.

Soha nem igényeltem szociális segélyt.

Törtetés előre.

Mindenhová könnyen eljutok.

Na, itt jöttem először zavarba, mert a cetli szerep ugyan lökdösött előre, de kezeim és a tudatom hátragurította a kerekesszéket.

Minden évben elmegyek síelni.

Itt végleg kibillentem a játékból, mert – kicsit eltúlozva – a fejemben parázs skizoid vita játszódott le melyben a fogorvos egy síléccel csapkodta a fejemet, hogy ő bizony elmegy síelni és rángatott előre, de én monoton motyogással csak azt hajtogattam, hogy nem tudok síelni, nem megyek síelni, és UTÁLOM a havat, és UTÁLOM a telet, és közben tolattam hátra.

Úgyhogy tökéletesen összezavarodva, a szerepemből kiesve, a valóságba visszazuhanva ott maradtam, ahol éppen álltam (vagy ültem).

A gyakorlat végén volt egy beszélgetés, ahol – többek közt – mindenki felolvasta szerepét (nem biztos, hogy pontosan emlékszem): volt börtönből most szabadult könyvelő, volt tanyán élő roma kisfiú, volt HIV fertőzött, és végstádiumú rákos beteg, volt elit gimnáziumba járó ügyvéd szülők gyermeke és volt kerekesszékbe kényszerült asszony.

Érdekesen alakult a szereplők mozgása volt, aki előrenyargalt (a szerepem szerint nekem is ezt kellett volna tennem), volt aki egyre csak hátrált, volt aki először feljött, majd leszakadt és fordítva.

Nagyon tanulságos volt a gyakorlat, csoportszinten is, és az én egyéni szintemen is.

Hatóságilag érzékenyítve…

2011-02-27T18:25:00.008+01:00

A héten az Egyenlő Bánásmód Hatóság jóvoltából részt vehettem egy háromnapos képzésen, melynek témája az egyenlő bánásmód érvényesítése és a társadalmi érzékenység fejlesztése volt.

A képzés két részből állt: egy jogi és egy érzékenyítő (nagyon tetszik ez a szó) részből.

A jogi rész keretében ismertetésre került az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény, valamint jogesetek ismertetésén keresztül a törvény alkalmazása.

Az érzékenyítő rész pedig egy szemléletformáló tréning volt, melynek keretében a résztvevők (szituációs és önismereti gyakorlatokon, valamint a kirekesztés társadalmi mechanizmusait taglaló előadásokon) fejleszthették tolerancia szintjüket valamint a be- és elfogadó készségüket.

Na, ez a rész nálam érdekesen alakult: a fogyatékosok iránti – talán a bennfentes elfogultságnak köszönhető – túlérzékenyítettségem mintha csökkent volna, így közelítve az egészséges-normális szinthez; míg a más csoportok iránti érzékenységem nőtt. Hozzáteszem, eddig sem voltam előítéletes.

Nagyon élveztem az egészet. A fáradtság legcsekélyebb jele nélkül ültem végig a napi 8-9 órán át tartó előadásokat, úgy, hogy a figyelmem végig kitartott.

Jó volt látni és jó tudni, hogy remek szakemberek (nagyon sok fiatal előadó is volt) dolgoznak azért, hogy Magyarországon érvényesüljön az egyenlő bánásmód elve.

Köszönöm Talemának, hogy felhívta figyelmemet a képzésre.

Hang fennakad…

2011-02-13T21:45:00.007+01:00

Előre bocsájtom nem kedvelem a mindennel elégedetlen fogyatékos sztereotípiát, de a Kiscsillag koncertre kapott ingyenjegyről azt gondolom, hogy abszolút értékarányos volt.

A harmadik emeleti oldalerkélyen ültem, ahonnan csak a színpad felét láttam. Így fordulhatott elő az, hogy az énekes frontember Lovasi Andrást csak akkor láttam, amikor a koncert végén a színpad közepén meghajolt.

Sajnos a hangzással is volt probléma, egyszerűen nem értettem a számok közti szövegeket, mert olyan furcsán kongott visszhangzott beszéd.

Szóval dicséretes a MÜPA szándéka, ezt meg is köszönöm, de ez inkább volt egy nyűgös kényelmetlen este, mintsem egy önfeledt szórakozás.

A megoldás? A pénzért vásárolt élmény vagy műélvezet - kevés kompromisszummal.

Ezzel a szomorkás, mélabús dallal ért véget koncert:

Királydráma rumos mazsolával.

2011-02-06T21:43:00.002+01:00

Tíz körül hívott a Klári, eredetileg a feleségemet hívta volna moziba, de aztán elkezdtünk beszélni a kiszemelt filmről (A király beszéde) és én is kedvet kaptam, úgyhogy csütörtökön moziba megyek.

De ez mind semmi. Szerdán Kiscsillag koncert lesz a MÜPA-ban, de már minden jegy elkelt. Gondoltam, hogy megkérdezem a jegypénztárt, hogy véletlenül nem maradt-e egy kerekesszékes jegy. Erre a pénztáros mondja, hogy van jegy, félreteszik, a koncert előtt fél órával átvehető, és mivel a koncert saját szervezésű, ezért a jegy ingyenes. Kérem? Dadogva válaszoltam (figyelem ez egy visszaható utalás a beszédhibás királyról szóló filmre), hogy tulajdonképpen ráérek és elmehetek...

De ez még mind semmi. Dél körül csak úgy pizsamában kigurultam a teraszra, és nagyon élveztem a bágyadt napsütést meg a tavaszelő illatait. Erre már nagyon vágytam.

De ez még mind semmi, mert ezek után ebédeltem egy jót. A desszert madártej volt, a tetején rumos mazsolával.

Csengő

2011-01-02T21:07:00.003+01:00

Pont egy éve, hogy ezt írtam. Szerintem a helyzet nem sokat változott. Ez az egész azért jutott az eszembe, mert ma olvastam Nyitrai Imre helyettes szociális államtitkárral készített interjút, amiből most idézek:

„Sokadszor nem teljesítjük az akadálymentesítésre vállalt határidőt. Ezzel mi lesz jövőre? Újabb haladékot kérünk?

Ezen a téren valóban elmaradásban volt az ország, pedig rengeteg forrás állt rendelkezésre akadálymentesítésre, csak épp nem megfelelő módon használták fel – említhetném például a 40 centiméter magas „akadálymentes” kilátó esetét. Itt a hatályos normák kikényszerítését kell elérnünk, és társadalmi tudatformálásra van szükség. De hadd mondjak egy példát arra, hogyan lehet valamit gyorsan és egyszerűen megoldani: amikor kint voltunk ebben az ügyben Londonban egy konferencián, az ottani államtitkár elvitt minket egy több száz éves pubba. Megkérdeztük, hogy az ottani lépcsőket hogyan akadálymentesítik, mire azt mondta, hogy náluk „ésszerű módon” akadálymentesítenek: egy ilyen épületet nem építenek át ezért, ott van egy csengő a bejáratnál, a kerekesszékkel érkezőket a pincérek beviszik. Ez a megoldás olcsó, és mindenkinek megfelel. A hazai előírások szerint mondjuk az újpesti Négy Lépcsős előtt a szakhatóság több millió forintos rámpát írna elő, szakhatósági engedéllyel. Vagyis a szemléleten is változtatni kellene.”

Kedves Államtitkár úr, nagyon tetszik nekem ez a csengős megoldás. Lehetne a kerekesszékkel megközelíthetetlen autóbuszokra, villamosokra és vonatokra csengőt szerelni, és az többit az utasokra bízni. Majd ők felvisznek.
A készséges WC-s néninek persze nehéz lennék, de ő meg csengőszóra felszaladhatna a lépcsőn egy szépen zománcozott éjjeli edénnyel, aztán…, hiszen próbáltam én már cipőt a forgalmas Bartók Béla út járdáján.

Egyébként a csengős megoldás nem új. Itt egy példa, egy zuglói bankfiók (amit János fényképezett).
Az a baj, hogy nem tudom elképzelni, hogy mi történne, ha megnyomnám azt a csengőt. Kijönne egy biztonsági őr és három bankos hölgy és bevinne a bankba?

Persze, én is tudom, hogy nem lehet minden régi épületet akadálymentessé tenni, de az a helyzet, hogy Magyarországon ma is sok olyan új épület épülhet, ami nem akadálymentes, és ezek előtt az épületek előtt vidáman csilingelhet (vagy csöngethet) az a használt magaspadlós - emiatt kerekesszékkel használhatatlan - hannoveri villamos, amit most vásárol a főváros önkormányzata.

Elmúltak az ünnepek...

2010-12-27T20:29:00.000+01:00

Hajnali dalömlés

2010-12-22T16:15:00.004+01:00

Nem vagyok jó alvó, gyakran felébredek, leginkább úgy három és négy óra környékén. Ilyenkor – ha nem tudok visszaaludni – a fülembe dugom a fülhallgatót és zenét hallgatok. Beállítom a random módot ilyenkor véletlenszerűen válogat, kb. ezer dalból a player szoftvere. Van, amikor idegesítő módon történik a „szerkesztés” és nincs kedvem a játszott számhoz – ilyenkor vadul nyomogatom a tovább gombot.

Ma hajnalban viszont történt valami. Mintha Komjáthy György (ő volt a szocializmus zenei szerkesztője) szakértelme és műértése működtette volna a zenelejátszót, a hangulatom tökéletes ismeretében.
Szóltak a jobbnál-jobb számok, egészen fellelkesültem és azt gondoltam, hogy igazán lejátszhatná a Stairway To Heaven-t is (ez a szám ennek a blognak a névadója).

És két dallal később lejátszotta…

Led Zeppelin - Stairway to Heaven
Uploaded by hushhush112. - Explore more music videos.

(A post címét részben egy hazai zenei csatornától kölcsönöztem.)

Kínos és kellemetlen...

2010-12-13T20:07:00.004+01:00

Vasárnap a belvárosi Egyetemi templomban dr. Erdő Péter bíboros diakónussá szentelte Tamás barátomat. Szép, emelkedett és megható esemény volt.

Volt azonban a szertartásnak egy olyan, számomra kínos pillanata, ami azóta is gyakran eszembe jut.
Történt a következő: a két padsor közötti folyosón ültem a kerekesszékben a legelső pad magasságában, tehát egészen közel az oltárhoz.
Amikor az áldozók felsorakoztak, akkor a padsor elé gurultam, hogy ne legyek útban a sorban álló embereknek, és onnan, úgy félrehúzódva nézelődtem. De valószínűleg nem húzódtam eléggé hátra, mert egyszer csak rám nézett a bíboros úr, szemében a kérdéssel, hogy akarok-e áldozni. Én meg zavartan ráztam a fejem, hogy nem, köszönöm nem...

Nagyon kínos, kellemetlen helyzet volt.

Naná, hogy megint táncoltam…

2010-12-11T19:54:00.006+01:00

…és megint Noémivel és a Roll Dance-el.

Röviden az előzmények: jött az invitálás az OORI Mikulás napi rendezvényére, de azt gondoltam, hogy időjárás miatt nem fogok elmenni. Aztán pénteken az idő is elfogadható volt, meg kedvem is volt, így hát felmentem Budakeszire.

Nem tudtam, hogy kik lesznek a fellépők, ezért aztán jól meglepődtem, amikor a fúvószenekar után bejelentették a Roll Dance tánccsoportot. És innentől kezdve megismétlődött az, ami tavasszal történt, azzal a különbséggel, hogy most már régi kedves ismerősként köszönthettem Noémit. Csak egy kicsit kérettem magam, és tényleg csak azért, hogy más is részesüljön az élményben - ne csak én, de aztán megint ott találtam magam a parkett közepén.

Most is nagyon tetszett tánc, és megállapítottam, hogy az első tánc óta rengeteget fejlődtem. Főleg sutaságban és esetlenségben erősödtem. A gátlásaimat illetően nem voltak félelmeim, ezek mindig nagy megbízhatósággal állnak rendelkezésre, kifogástalanul karbantartottak és jól kondicionáltak.

De a sutaság ellenére is sikerült ráéreznem a tánc titkára, az élmény komplexitására: szóval a zene, a körülöttem forgó hullámzó emberek, az a lassú andalgó mozgás, a kipirult arcok, és még folytathatnám...

A Roll Dance műsor után egy rock zenekar következett (Nemcsak Berry), de Katalin és Tibor (ők a Roll Dance vezetői) újra kijöttek táncolni – csak úgy műsoron kívül – a pörgős-feszes rock zenére. Egészen közelről nézhettem őket, ördögi technikával nyomták. Sodró tempóban, felszabadultan, lendületesen, gördülékenyen, könnyedén, kereken és természetesen, de legfőképpen harmonikusan táncoltak. Jó volt nézni Őket.

Hagyomány, hogy fellépőket megajándékozzák a rendezők. A tánc után odagurultam Iwonához (Ő a fáradhatatlan szervezője ezeknek a rendezvényeknek) és kértem, hogy én is szerepelhessek az ajándék átadók között.

Így hát – szándékaim szerint egy latin táncos könnyed eleganciájával – egy szál rózsa és egy Mikulás csomag átnyújtásával búcsúzhattam el Noémitől és a tánccsoporttól.

Unalmas indulatok, indulatos unalom

2010-12-07T18:50:00.002+01:00

Nézem ezt a riportot, és azon kapom magam, hogy untat.

Persze a felismerést rögtön követi a reflexszerű szégyenérzet, hiszen mégiscsak a hozzám hasonló sorsú emberek problémáiról szól a riport…, de mégis untat.

Untat azért, mert töviről hegyire ismerem az ilyen riportok felépítését, dramaturgiáját, érvkészletét, hatásmechanizmusát és hatástalanságát..

Untat azért, mert töviről hegyire ismerem az ilyen riportokban felmerülő összes problémát, a magas járdaszegélyt, a lépcsőket és a megközelíthetetlen üzletet.

Untat azért, mert töviről hegyire ismerem az ilyen riportok által kiváltott hatástalan műegyüttérzést, majd az ezt követő valódi jeges-lucskos lesajnáló közönyt.

Untat az is, hogy hazám – álszent módon – a világban másodikként ratifikálta a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ egyezményt, és elsőként szegi meg az egyezményben foglaltakat.

Untat és felháborít, hogy a hatalom folyamatosan visszaélőként aposztrofál, és erre hivatkozva bánik velem úgy, mint egy másodrendű és másodosztályú polgárával.

Sajnos untat a hivatásos érdekvédelmi szervezetek stratégiai türelemnek csúfolt konfliktuskerülő nyúlsága és küzdelmes eredménytelensége.

És végül untat, hogy szégyellem magam.

És nagyon szégyellem magam azért, mert untat.

TiLite ZRa kerekesszék

2010-11-28T18:06:00.005+01:00

Adódott a lehetőség, kipróbálhattam egy TiLite ZRa típusú – nyugodtan mondhatom, hogy high-tech – kerekesszéket.
Az első észrevétel, hogy nagyon jól néz ki (ezt mindenki megjegyezte, aki látta).
Én ezt még nyálcsorgatva kiegészítem azzal, hogy minőségi benyomást kelt, amellett, hogy könnyed és elegáns.

A TiLite ZRa – az én Küschall Champion kerekes székemmel ellentétben – egy merevvázas szék, tehát nem lehet összecsukni, csak a háttámlája hajtható előre.

Az ilyen felépítésű szék előnye, hogy merev, jó az egyenes futása, nem nyaklik, nem lötyög és nyöszörög.

Hátránya, hogy körülményesebb volt bepakolni az autóba, magam mellé. Sőt ez csak úgy ment, ha kicsit hátradöntöttem az autó üléstámláját, és jól behúztam a hasam, mert különben sehogy nem fért be a szék az autó kormánya és a hasam között. (Az én kerekesszékemet az itt látható módon tudom bepakolni az autóba.)

A váz anyaga titánium, ez is hozzájárul a már említett merevséghez, valamint az alacsony súlyhoz.

Mondjak róla valami negatívat is? Ez a kerekesszék egy speciális rejtett (gondolom feláras) fékkel volt felszerelve, ami gyakorlatilag használhatatlan volt. Valószínű, hogy a standard alapáras fékkel nincs ilyen probléma.

Kéne? Naná, ezt használnám a lakásban, a mostani kedvencem meg ott figyelne az autóban.

Nem vagyok fogyatékos, a környezet tesz azzá.

2010-11-22T19:02:00.002+01:00

Olvasom az Indexen, hogy a Média Építészeti Díj közönségdíjasa a Mexikói úti Mozgásjavító Iskola új szárnya lett, míg a médiazsűri a Dohány utcai Hungária fürdő épületének felújítását díjazta.

A Mozgásjavító Iskola új szárnyáról feltételezem, hogy a legapróbb zuga is megközelíthető kerekesszékkel.

Az újjáépített Hungária Fürdőről és a mellépített szállodáról (Hotel Zara) viszont - János barátomnak köszönhetően - biztosan tudom, hogy nem közelíthető meg akadálymentesen. Mert a bejárataihoz gondosan odabiggyesztettek egy lépcsőfokot. Ezzel az ostoba tervező, és a vele kollaboráló engedélyező hatóság kitervelten és előre megfontoltan szegte meg a hatályos törvényeket.

Ez a két épület valószínűleg először és utoljára szerepelt egy hírben. Mert az egyik épület nyitott, befogadó és toleráns, míg a másik kirekesztő és elutasító.

A képek, a hivatkozott Index cikkből származnak.

Használati utasítás kerekesszékhez

2010-11-14T11:42:00.001+01:00

Használati utasítás kerekesszékhez

Üljön be a kerekesszékbe, helyezkedjen el kényelmesen.
Guruljon az elérni kívánt cél irányba.
Ha akadályba ütközne, álljon fel a kerekesszékből, küzdje le azt (tegye fel kerekesszékét a magas járdára, vagy hóna alatt vigye fel kerekesszékét a lépcsősoron) majd kezdje újra a 1. pontban leírtakkal.

A BlikkTV felvétele

Avatar

2010-11-11T20:53:00.004+01:00

Tegnap – egy kicsit megkésve – megnéztük az Avatar-t az Aréna IMAX 3D-ben. Nem is annyira a filmre voltam kíváncsi, inkább a 3D technológiára, eddig ilyet nem láttam. Nos, lenyűgözött… Nem zavart a szemüveg, nem volt semmi kellemetlen kísérőjelenség (szédülés vagy fejfájás stb.), csak az érdekes, különleges élmény.

Nem tudtam, hogy miről szól a film, ezért aztán jól meglepődtem, amikor a főszereplő egy kerekesszékkel gurult ki a katonai repülőgépből. További meglepetés volt, hogy a srác (Sam Worthington) olyan jól alakította a kerekesszékes figurát, hogy szerintem a Fiumei úti sokat tapasztalt orvosszakértők is leszázalékolták volna. Tényleg úgy kezelte a széket, mint aki évek óta abban ül.

Próbáltam utánanézni a weben, hogy milyen kerekesszéket használt, de szerintem ez egy egyedi, speciális darab.

Fontos info, hogy az IMAX teremben nem az első sorban vannak kialakítva a mozgássérült helyek, hanem a legutolsóban, tehát nincsenek az itt leírt kellemetlenségek.

Választékbővítő önsorsrontás

2010-11-09T19:07:00.006+01:00

Értesítem a tisztelt érdeklődőket, hogy a jövőben személyiség-
zavaraimat – választékbővítő jelleggel – önsorsrontó motívumokkal színesítem. Ennek keretében:

Pár órája, morális megfontolásokra hivatkozva nemet mondtam egy újság felkérésére (címlapfotó, mélyinterjú), pedig a dolog hízelgett.
Pár napja, általam ismeretlen okok miatt nemet mondtam egy olyan felkérésre, amire tulajdonképpen régóta vártam/várok.
Pár hete, rövid moralizálás után visszautasítottam egy olyan kerekesszék tartozékot, amire régóta vágytam/vágyom.

Jókedvű dinoszauruszok, felravatalozva

2010-11-08T20:40:00.003+01:00

Pénteken és szombaton Heine-Medin (polió) találkozón vettem részt (Hévízen és Balatonmáriafürdőn) abból az alkalomból, hogy 10 éve kezdődött az ÁEK Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézetében a Heine-Medin rehabilitáció. A résztvevők száma kb. 50-60 fő lehetett. Sok érdekes előadást hallottunk magáról a betegségről, annak történetéről, a rehabilitációról, és persze a betegség késői progressziójáról a PPS-ről (Post Polio Syndrome).

Nagyon tetszett Vargha Dóra történész „Heine-Medin: Múlt és jelen. A járványos gyermekbénulás egy történész szemével.” című előadása. Érdekes, hogy miközben tombolt a hidegháború (az ötvenes években járunk) a nagyhatalmak összefogva küzdöttek a járvány ellen. Erről láthattunk érdekes korabeli dokumentumokat (pl. a magyar kormány a svéd államtól kért vastüdő berendezéseket). További érdekesség, hogy Dóra egy amerikai egyetem PhD hallgatójaként kutatja a magyar gyermekbénulás járvány történelmét.

Ott volt Csillag Ádám filmrendező is, akinek részleteket vetítettek „Gyermekbénulás” c. filmjéből.

Ott voltak az OEP, a gyógyászati segédeszköz ellátást felügyelő munkatársai is. Sajnos az ő szereplésük (vagy inkább a hozzáállásuk) számomra komoly csalódás okozott. Az egész rendezvény arról szólt, hogy ez a betegség még nem ért végett, tehát változhat az állapotunk. Gyors tempóban fejlődnek a segédeszközök is. Az OEP makacs merevsége, elutasítása viszont konstans, vagy inkább erősödő.

Tudom, válság van. Tudom sok a visszaélés. Tudom, hogy több száz OEP finanszírozott elektromos moped van meghirdetve a weben és az újságokban. De azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben az ellenőrzést kéne fokozni, nem pedig lesöpörni minden értelmes felvetést vagy szabálymódosítást.

Egyébként nagyon jól éreztem magam, az egész találkozót áthatotta a jókedv. Sokat beszélgettem, pénteken hajnali fél háromkor feküdtem le.

Szeretném még megmagyarázni a címválasztást. Ez egy rejtett utalás arra az elhangzott kijelentésre, miszerint a gyermekbénultak kihalásra ítélt dinoszauruszok. A kijelentés megbocsájthatóan morbid, de van benne valami. Végül is majd magunkkal visszük a világjárvány összes, még hátramaradt következményét.Viszont a magam részemről ragaszkodok a hosszú, elnyújtott és vidám agóniához.

Egészséges barátaimnak pedig azt tanácsolom, hogy ne feledkezzenek meg a Sabin-cseppek megfelelő időben történő alkalmazásáról. Ezzel sok-sok kellemetlenségtől kímélhetik meg, saját magukat. :))

Köszönet a szervezőknek és a MEOSZ -nak.

Képzelt riport a magyar álfogyatékos prototípusával.

2010-11-04T13:34:00.006+01:00

Ön hogyan rokkant meg?

Hát ez egy érdekes kérdés, úgy lettem egyik percről a másikra súlyosan mozgássérült, hogy közben a mozgásszervi (szélesebb értelemben véve az egészségügyi) állapotomban nem történt semmiféle változás. Bementem az orvosi rendelőbe majd öt perc múlva kijöttem egy un. hét pontos I. fokú szakértői véleménnyel, mely megállapítja a mozgásfogyatékosságomat.
Az én anamnézisemben nem szerepelnek költséges traumák, veleszületett vagy szerzett mozgásszervi károsodások, tehát az én rokkantságom kizárólag érdek- és papíralapú. De azért szeretném hozzátenni, hogy a bütyköm megérzi az időjárás változást.

Morális aggályai nem voltak?

Ugyan már, sokan élnek ezzel a lehetőséggel. Egyébként pedig gondoljon csak bele, egy valódi fogyatékos „kitermelése” rengeteg pénzébe kerül az országnak. Ott a drága akut szakasz, a sok éven át tartó rehabilitáció, a csillagászati áru segédeszközök, stb., én ezt mind megspóroltam az országnak, miközben a papírom ugyanolyan, mint egy valódi fogyatékosé.

De miért volt erre szükség?

Nézze, a horgolást már meguntam és a szomszédasszonyom is bátorított, hogy ilyen elszánt tagokra van szüksége a mozgássérült mozgalomnak. Jó, nem lennék őszinte, ha nem említeném meg azokat a járulékos előnyöket, amik ezzel a súlyos állapottal együtt járnak.

Mire gondol?

A parkolási igazolványra, ezt a fiam használja. A gépjárműadó kedvezményre, tudja az unokám autójának én vagyok az üzembentartója. A menyem keresetének egy része az én nevemre van átirányítva, hogy igénybe tudjuk venni a SZJA adókedvezményt. Jövőre várom a gépkocsi szerzési támogatást, ezt a másik unokámnak fogom átjátszani. Ja, és volt még a lakás-átalakítási támogatás is.

Ezt mire használta fel? Szélesebb fürdőszoba ajtó?

Dehogyis, minek az nekem. Szép színes virágmintásra cseréltük a csempét a konyhában.

Értem… Tagja valamelyik mozgássérült egyesületnek?

Nem csak tagja, hanem - tavaly óta - elnöke is vagyok a városi egyesületnek.

Mire a legbüszkébb az egyéves elnöki munkájában?

Arra hogy megháromszoroztam az egyesület taglétszámát, hozzám hasonló súlyosan rokkantakkal. Továbbá arra, hogy megszüntettem a rendkívül költséges fenntartású egyesületi támogató szolgálatot.

Milyen a viszonya a kerekesszékes és más segédeszközöket használó tagokkal?

Nem túl jó… A karácsonyi bulin például egy kerekesszékes kiszakította a lábtartójával a harisnyámat. A mankósokkal, a járógépesekkel meg az a baj, hogy nem bírják a tempót a kirándulásokon. Épp ezért nem erőltetjük részvételüket az egyesületben.

A sok munka mellett gondolt arra, hogy bekapcsolódik az országos mozgalomba?

Igen, mert szeretnék még többet tenni a hozzám hasonló sorsúakért.

Értem… Olvassa a Humanitást? (Ez a MEOSZ hivatalos lapja.) Melyik rokkantszakmai cikkre emlékszik vissza szívesen?

Igen olvasom, hivatalból. A rokkantsággal kapcsolatos cikkek nem érdekelnek, viszont szívesen olvasnék több almás pite receptet.

Mi a véleménye az akadálymentesítésről?

Az, hogy drága és felesleges pénzkidobás, csakúgy, mint a támogató szolgálat. Öt-tíz lépcső senkinek nem lehet akadály.

Felolvasok Önnek egy idézetet: „Csak azokat a tekinteteket, csak azokat tudnám felejteni, melyek nap mint nap újratermelik bennem a fogyatékosság érzését.” Mi erről a véleménye?

Az, hogy marhaság, én még soha nem éreztem ilyet.

Köszönöm a beszélgetést.

Fogyatékosságtudomány

2010-10-30T21:07:00.001+02:00

Régi motoros vagyok a „szakmában”, de a fogyatékosság- tudományról (Disability Studies) eddig még nem hallottam. A definíció kifinomult, az alapvetés számomra olyan kedvesen, megbocsájthatóan naiv.

„A fogyatékosságtudomány a társadalmak politikáit és gyakorlatát vizsgálja, hogy jobban megértsük a fogyatékossággal kapcsolatos – sokkal inkább társadalmi, mint testi – tapasztalatokat.

A fogyatékosságtudományt mint diszciplínát azzal a céllal fejlesztették ki, hogy a károsodás jelenségét kibogozza a mítoszoknak, az ideológiáknak és a stigmának abból a hálójából, ami ráborul a szociális interakciókra és a társadalompolitikára.

E tudományág megkérdőjelezi azt az eszmét, amely úgy tekint a fogyatékossággal élő emberek gazdasági és társadalmi státuszára és a számukra kijelölt szerepekre, mintha azok a fogyatékossággal élő emberek állapotának elkerülhetetlen következményei lennének.”

Innen az idézet.

Forradalom

2010-10-23T11:17:00.005+02:00

Mi ez itt emberek?
Paralimpia?
Demonstráció?
Vagy a Nagy Októberi Kerekesszékes Forradalom?
És mi ez az elviselhetetlen mértékű sűrűség (négyzetkilométer/tolószék)?

Na fejezzék be a tobzódást emberek, oszoljanak gyorsan, amíg szépen mondom!

(Köszönet a fényképért Győzőnek, ő készítette a képet október 22-én.)

Update: később Győzőtől megtudtam, hogy a kerekesszékes csapat a hajóállomás felé tartott, a szűk járdán. Forradalom stornó, csak egy hajókázás az őszi napfényben.

Túlérzékenység?

2010-10-11T09:32:00.002+02:00

Vasárnap dél körül gyanútlanul nyomogattam a tv távirányítóját, amikor az egyik csatornán egy vallási műsorban erre az elnyújtott, hosszú mondatra lettem figyelmes:

„Ezek a gyerekek nagyon aranyosak, nagyon kedvesek, tele van a szívük szeretettel, vidámsággal és kedvességgel, amit az ember talán az első tekintetre nem is sejtene róluk, hiszen egy sérült gyereket lát, egy nyomorult embert lát, akinek sokféle nehézséggel kell az életben megküzdenie már gyerekkorától kezdve…”

Maga a műsorrészlet arról szólt, hogy egy jótékonysági akcióból befolyt pénzből részesül egy egyházi fenntartású, vak gyermekeknek otthont nyújtó intézmény. A fenti mondatot pedig Spányi Antal megyéspüspök mondta el, szinte aláfestésként.

Hát nagyon feldúlt a dolog. Lehet, hogy még túl frissek bennem a kaposvári élmények, de azt hiszem ettől függetlenül is elmondhatom:

Lehet, hogy az egyházi szlengben elfogadott a „nyomorult ember” szófordulat, de ezt elesett gyermekekkel kapcsolatban használni szerintem vaskos bunkóság és érzéketlenség.
Továbbá súlyos lelki vakságra utal, ha egy pap (sőt püspök) egy vak kisgyerekben egy nyomorult embert lát.

Persze felmerül a lehetőség, hogy egyszerűen túlérzékeny vagyok az ilyen tartalmú megnyilatkozásokkal szemben. De eddig, akiknek idéztem a Püspök úr szavait, mindannyian sértőnek és megengedhetetlennek ítélték azokat.

A műsor címe: Katolikus krónika, itt alul megnézhető, kb. 5:15-től hallható az idézett rész.

Játék

2010-10-05T20:37:00.004+02:00

A múltkor jártam egy lakásban, és ezt a képet láttam a falon:

Ha ráklikkelsz, kinagyítódik!

Sajnos csak ilyen ferdén tudtam lefényképezni, de szerintem így is jól átjön a tengerparti kép hangulata.

Kérdeztem a tulajdonostól, hogy ezt a képet Ő választotta? Nevetve válaszolta, hogy igen.

A kérdés (vagy inkább kérés): írd meg pár szóban milyen embernek képzeled - a kép alapján - a lakás tulajdonosát?

Figyelem: A válaszolók között értéktelen tárgynyeremények kerülnek kisorsolásra!!!

Update: itt még adós vagyok a „megfejtéssel”. Szóval, amikor Igalon/Kaposváron voltam, meglátogattunk egy fiatal fogyatékos embereknek épített lakóotthont is. Itt láttam az egyik apartman falán a képet. A kis lakás lakója egy fiatal mozgássérült kamasz fiú, akinek az optimizmusát (számomra a kép is ezt fejezte ki) nem győztem csodálni.

Nárcisz és szőlő

2010-10-04T22:20:00.002+02:00

Nárciszt egy szüreti mulatságban ismertem meg.
Ami egyből feltűnt az a – nyilván az alkalomra készült – különleges, csinos frizurája, meg a vidám színű sárga-piros elektromos kerekesszéke.
Amikor egymás mellé sodródtunk a szüreti forgatagban, akkor illedelmesen bemutatkoztunk egymásnak. Én megdicsértem a haját, továbbá jeleztem, hogy mennyire tetszik a kerekesszéke, mire Ő büszkén mondta, hogy ötsebességes, majd elsietett „lipem, lopom a szőlőt” játszani.
Később még láttam Nárciszt a szőlődaráló körül sürgölődni, végül a rögtönzött színpadon énekelt többedmagával, vidáman, mosolyogva.

Amikor meglátok egy mozgássérült kisgyermeket, akkor az átlagembertől elvárható részvéten vagy együttérzésen túl én még érzek valamit. Egyrészt érzek egyféle bennfentes meghatottságot vagy megilletődöttséget - hiszen én is így nőttem fel. Másrészt felnőttként érzek egy szomorkás tónusú aggodalmat, hogy vajon milyen élete, milyen sorsa lesz ennek a kisgyereknek.

Nárcisz mindössze négyéves. Kerekesszékes. És mosolyog. De úgy ragályosan...
Mert az ének zengett, a citera bongott, a gyerekek és gondozóik mosolyogtak és persze velük együtt mosolyogtunk mindannyian.
Az előző bekezdésben idézett komor gondolatokat pedig felváltotta bennem a derű és a bizakodás, valamint az óvoda létrehozóit és gondozóit megillető nagyrabecsülés.

Nőj nagyra kis Nárcisz, kalandra fel! Én nagyon drukkolok Neked is, és a kis társaidnak is.
(De azért ötösben óvatosan bánj a joystick-al.)

Nárcisz a szüreti forgatagban

Nárcisz szőlőt darál

Ötsebességes...

A színpadon

(A múlt héten négy napot a MEOSZ meghívására Igalon töltöttem. Innen látogattunk el a kaposvári Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ óvodájába, a szüreti rendezvényre.
Az óvoda létrehozója és fenntartója a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete.)

A T-Mobile és rehabilitáció

2010-09-25T23:51:00.009+02:00

Péntek 0 órától volt kapható kedvenc telefon márkám legújabb típusa az Apple iPhone4. Legszívesebben sorba álltam – vagy inkább ültem – volna érte, de erről hamar lebeszéltem magam, gondolva a „nincs magának elég baja” kezdetű beszólásokra.

Tehát péntek délelőtt 11-kor elindultam telefont venni. Jobb lett volna korábban, de dolgoznom kellett.

Először az Árkád emeleti T-Mobile (T-Pont) üzletbe mentem be, ahol rögtön mondták, hogy már elfogyott. Ekkor lementem földszintre, mert ott is van egy T-Mobile üzlet, de ott sem volt. Megkérdeztem, hogy hol árulják még ezt a telefont, azt mondták próbáljam meg a Sugárban. Vissza fel az emeletre, át a Sugárba a Kerepesi utat átszelő hídon, be az újabb T-Mobile üzletbe. Kedvesek voltak, mondták, hogy ők nem árulják, próbáljam meg az Árkádban…

Visszagurultam az Árkádba, beültem kocsiba, és hazajöttem. Kicsit bosszantott a dolog, de aztán rájöttem, hogy ez az egész a T-Mobile kiemelt figyelmessége a régi kerekesszékes ügyfelek részére, akiket nyilván erőnléti és rehabilitációs szempontoktól vezérelve állít újabb és újabb kihívások elé.

És mivel tegnap este egy fórumon olvastam, hogy délután újabb szállítmány telefon érkezett az Árkádba, ezért ma újra elindultam. Felmerült bennem, hogy atlétában és egy klottgatyában megyek – tekintettel a rám váró megpróbáltatásokra – de aztán meggondoltam.

Először megint az emeleti boltba mentem, mondták, hogy már elfogyott, amit péntek délután kaptak. Mondtam az üzletben, hogy akkor én szeretném megrendelni, és majd hívjanak fel, ha mehetek a telefonért, de azt mondták ezt nem lehet. Kedélyesen megkérdeztem, hogy itt kell kempingeznem az üzlet előtt ha telefont akarok? A válasz kedélyes vállvonogatás volt.

De nem baj irány a földszinti bolt. Odagurulok a legelső ügyintézőhöz, felteszem neki a szokásos kérdést, hogy „iPhone4-es telefon kapható ”? A csaj mondja, hogy igen kapható, de húzzak sorszámot. Hurrá!

Nyújtózkodva ütögetem az érintőképernyőt, kijön a sorszám. Várok, közben ügyelek a helyes testtartásra, behúzott has, egyenes hát stb., elvégre edzés van.

Megjelenik a sorszámom a kijelzőn, odagurulok az pulthoz. Felmosolygok a csajra (ő ugye egy magas bárszéken ül, én meg egy alacsony kerekesszékben) és mondom, hogy mit szeretnék, mire ő unottan leszól, hogy iPhone már nincs, elfogyott. Mondom neki ne vicceljen már, az a kolleganője – és rámutatok – mondta, hogy van. Ő nem tudja miért mondta ezt a kolleganő, iPhone nincs, megrendelni nem lehet, értesíteni nem fognak és felőle ott kempingezek, ahol akarok.

Kijöttem az üzletből, de előtte odagurultam ahhoz a nőhöz aki félretájékoztatott, és mondtam Neki, hogy ez jó vicc volt.

Beültem a kocsiba, csak kicsit bosszantott a dolog, mert megint eszembe jutott, hogy ez nem szívatás, hanem terápia. A T-Mobile kiemelt figyelmessége a régi, hűséges kerekesszékes ügyfelek részére, az ő épülésük érdekében.

Azon a fórumon azt is olvastam, hogy a kispesti EuroPark-ban lévő T-Mobile üzlet is kapott telefonokat.

Odagurultam. Megyek be az üzletbe, az ügyintéző srác kijön a pult mögül, elém siet és kérdi, hogy miben segíthet. Mondom Neki, hogy mit szeretnék. Mondja, hogy van(!) telefon, már ütögeti is az érintőképernyőt és a kezembe nyomja a sorszámot. Rögtön rám került a sor. Az ügyintéző csaj mosolyog, hozza a telefont, fizetek, aláírjuk a papírokat, és kijövök.

És kifelé jövet azon bosszankodtam, hogy ebben az üzletben semmiféle emelt szintű figyelmességben – a régi, hűséges kerekesszékes ügyfeleknek járó – nem részesültem.
Be kellett volna írnom a panaszkönyvbe, hogy visszautasítom ezt az udvarias kiszolgálást, és követelem a régi, hűséges kerekesszékes ügyfeleket megillető részvétlen félrevezetést, a flegma alázást, és az elmaradhatatlan, magas bárszékről történő lenézést.

Kerülj közelebb!

2010-09-19T18:09:00.017+02:00

Napok óta fut a tévében ez a kampány és ez a spot:

Dicséretes a szándék, jó a koncepció, ízléses a megvalósítás.

Viszont – bennfentesként, mint a megváltozott vagy alternatív valóságban élő (ezeket a fogalmakat a szimpatikus rendező használja a werkfilmben) – szeretnék hozzáfűzni egy gondolatot.

Nagy-nagy szükség van a tudat- és szemléletformálásra, mert ugye mindenki tisztában van azzal, hogy Bárdos András a remek szpíker, ha valóban kerekesszékes lenne Magyarországon, akkor nem a kamerák össztüzében üldögélne egy stúdióban, hanem egy rozzant TEFU telep szűk portásfülkéjében számolgatná a fogyatékossági támogatását. És sajnos ugyanígy, ha a gyönyörű Görög Zita a valóságban siketnéma lenne Magyarországon, akkor nem a kifutón sétálgatna modellként, hanem a hajnali utcán az újságkihordók zöld biciklijét tolva.

Persze ezek eltúlzott példák, de sajnos ez a mi „alternatív valóságunk”. És ez így is marad mindaddig, amíg fel nem tűnik a képernyőn egy kerekesszékes műsorvezető, vagy a kifutón egy siketnéma modell, akik nem csak egy kampány „kedvéért és idejére” váltak kerekesszékessé vagy siketnémává.

Gördülési komfort

2010-09-16T11:13:00.007+02:00

A múlt héten – Lackának köszönhetően – végig asszisztálhattam egy Küschall Champion kerekesszék rendelés felvételét. Közel három órán keresztül tartott. Én már nem is emlékeztem, hogy ez egy ilyen időigényes esemény.

Persze biztosan más, ha én töprengek mondjuk az ideális háttámla magasságon, vagy csak úgy kívülről figyelem ezt a töprengést. Nagyon szimpatikus volt Feri (a magyarországi Küschall forgalmazó munkatársa) türelmes hozzáállása és hozzáértése, aki többször is mondta Lackának, hogy jól fontolja meg a választ, mert hat éven keresztül kell ülnie abban a kerekesszékben, amit most konfigurál.

A konkrét méreteken túl, rengeteg opció van – egy öt-hat oldalas rendelési nyomtatvány került kitöltésre. Mint egy autónál: típus, szín, kárpit (most már van légáteresztő, szellőző háttámla), gumik (van már defekttűrő gumi is). Klíma az még nincs, de elnézve a fejlődés iramát, még lehet…

Amíg zajlott a rendelés felvétel átültem a Küschall csúcsmodelljébe, az R33-ba. Picit széles volt nekem, de kimentem vele a folyosóra.

Tényleg csak úgy óvatosan löktem (vagy lendítettem) meg, és a kocsi csak gurult, gurult, és még mindig gurult…
Ha most kerekesszék kritikus lennék, akkor gördülési komfortról, a bevitt energia (a fizikai alapvetéseknek fityiszt mutató) veszteségmentes hasznosításáról írnék.

Olyan sokáig néztem ezt a képet…

2010-09-09T21:21:00.000+02:00

Bár az eredeti kép – egy erre utaló felirattal – a gyermekbántalmazás ellen kampányol, mégis úgy érzem, hogy ezt a képet fel kell töltenem ide.

Ide ebbe a blogba...

Kisdolog

2010-09-09T20:35:00.006+02:00

Vészfékezve álltam meg a kerekesszékkel egy bevásárlóközpont mozgássérült WC-je előtt. Lenyomom a kilincset az ajtó nyílik, már félig bent vagyok amikor észreveszek egy fiatal nőt, amint épp a farmerját gombolja... Hátrahőkölök, visszatolatok a folyosóra visszazárom az ajtót.

Kisvártára kijön a nő (teljesen egészséges), valamit mond, hogy bocs de nagyon kellett sietnie - mindegy nem érdekes. Bemegyek a most már üres WC-be, zárnám/reteszelném/riglizném az ajtót, de nem lehet! Nem azért mert elromlott, hanem úgy koncepcionálisan. Elvégre ne zárja magára a WC ajtót az a gügye fogyatékos. A méltósághoz, vagy csak egyszerűen a WC magányhoz való jog? Ugyanmár...

De a szükség törvényt bont, így hát nekiállok a dolognak, amikor valaki rám nyitja az ajtót…

Update: kb. két-három napja írtam egy mail-t a bevásárlóközpont üzemeltetési igazgatóságának, és megkérdeztem, hogy miért nem zárható mellékhelyiség. Még nem jött válasz.

Szegedi rámpák

2010-09-08T17:56:00.000+02:00

Láttunk ilyet…

…meg egy ilyen szellemesen kreatívat is:

A rácponty és a mozgássérültek életelégedettsége

2010-09-07T20:28:00.004+02:00

(még mindig a konferencia hatása alatt…)

A felvetés: hogyan befolyásolja egy terápiás célzattal elfogyasztott rácponty a mozgássérültek életelégedettségét?

A módszer: célzott kérdésekkel igyekeztünk feltérképezni a csoport életelégedettségét (life satisfaction) a rácponty elfogyasztása előtt, majd utána. Helyszínként a szegedi „Vendéglő a régi hídhoz” szolgált.

Az eredmény: a rácponty elfogyasztása előtt átlagos elégedettségi értékeket mértünk a csoport tagjainál. Itt kell megemlítenünk, hogy a csoport egy tagjánál (T-boy) szapora pulzust valamint egy felfokozott, izgatott, várakozással teli állapotot tapasztaltunk.

A rácponty elfogyasztása után a csoport tagjainál kiugróan magas elégedettségi indexeket mértünk. Megint említést kell tennünk a csoport egy tagjáról (T-boy) aki bódult jóllakottságal a „hedonikus boldogság”-ról motyogott.

Foglalkoztat a jövőm, mivel a hátralevő napjaimat ott szeretném eltölteni...

2010-09-05T21:26:00.013+02:00

Kb. öt-hat évvel ezelőtt olvastam először a PPS-ről (Post-Polio Syndrome).
A korábbi megközelítés szerint a gyermekbénulásos esetek három szakaszra oszthatók:

Az akut szakasz, itt történik a vírus fertőzés majd a fertőzöttek egy részénél eszkalálódnak a tünetek, kialakulnak a – jellemzően a végtagokat érintő – bénulások.
A felépülés szakasza, az akut szakasz tünetei (magas láz, erős fej és izomfájdalmak) elmúlnak. Megkezdődik az éveken át tartó rehabilitáció, a bénult vagy gyengült izmok fejlesztése.
A krónikus szakasz. Együttélés a kialakult és stabilizálódott fogyatékossággal.

Esetemben az első két szakasz fel- és átölelte a boldog, felhőtlen gyermek- és kamaszkoromat, míg a harmadik szakasz bearanyozza a felnőttkoromat…

És itt véget is érhetne ez a bejegyzés, de az USA-ban 1980-ban felfigyeltek a polio késői progressziójára, melyet a legelfogadhatóbb feltételezések szerint a mozgató idegsejtek túlterhelése és ezek idő előtti elhasználódása okozhat.
A tünetek változatosak (zárójelben a saját észrevételeim): fáradtságérzet (hát igen…), szellemi készenlét hiánya (érzem…), izom és ízületi fájdalmak (szerencsére nem…), gyengülés (aha…), légzési nehézségek (szerencsére nem…), hideg intolerancia (határozottan igen…), pszichés problémák (mindenképpen, talán…).

Nos, ezt az újonnan megfogalmazott negyedik szakaszt nevezik Post-Polio Syndrome-nak, rövidítve PPS-nek.

Szóval a játék még nem ért véget, mert bónuszként még nyomnak egy kis habot a szikkadt tortámra. Szó sincs arany alkonyról, indián nyárról, meg szép öregkorról, küzdeni kell a megmaradt képeségeimmel a megmaradt képességeimért, életfogytiglan…

Megjegyzések:

Érintettként én is részt vehettem egy Szegeden megtartott orvosi konferencián, ahol végig hallgathattam Dr. Pettyán Ilona főorvos asszony PPS-ről szóló előadását. Itt is szeretném megköszönni a lehetőséget.
Ez a bejegyzés nélkülöz mindenféle tudományos alaposságot, de nem nélkülözi a túléléshez szükséges bennfentes cinizmust.
A cím egy Woody Allen idézet.

Rajongjunk együtt Harcsa Veronikáért

2010-09-01T22:18:00.003+02:00

Ezen téren volt egy kis elmaradásom – egészen szombatig.

Mentségül csak annyit mondhatok, hogy hosszú kanyargós utat kellett megtennem Veronikáig. Tereskova-tól indultam, ahol ugye Kozma Orsi (is) vokálozik. Orsinak van egy jazz projektje (Hide and seek) itt elhangzik Veronika egyik gyönyörű száma (Unreachable) amit ketten énekelnek.

Szombaton viszont elmentem Veronika koncertjére és az eddigi felszínes érdeklődésem átcsapott igazi, elmélyült, robosztus alapokon nyugvó rajongásba.

Mittudoménhánylépcsőnyire, a mittudoménmitől

2010-08-21T15:32:00.012+02:00

Már többször kerültem kellemetlen helyzetbe amiatt, hogy az arcom, a viselkedésem gyakran nem tükrözi a gondolataimat vagy a szándékaimat.

Mondok egy példát: egy bonyolult kapcsolt kedvezményt akartam igénybe venni a telefontársaságnál (ha van vezetékes netem, és ha megígérem, hogy minden reggel tiroli gatyában jódlizva énekelek egy kerekesszékben, akkor kedvező percdíjjal mobil telefonálhatok).
Végre találtam egy olyan ügyintézőt, aki átlátta a bonyolult kedvezményt, minden kérdésemre tudott válaszolni. Elszánt voltam, akartam a dolgot, úgy éreztem célhoz értem. Erre az ügyintéző csaj megkérdezi, hogy van még kérdésem, mert bizonytalanságot lát arcomon…

Szóval az ilyen helyzetekről beszélek.

Szombaton a feleségem barátnőjénél vendégeskedtünk. A változatosság kedvéért bográcsozás volt. (Ha jól számolom ez az idei szezonban – különböző helyeken - már a harmadik, ez számomra már az elviselhetetlenség határát súrolja - nem szeretek a füstben ücsörögni). De ennek ellenére jól éreztem magam.

Már esteledett, amikor a szomszédból átjött Feri (ő a vendéglátó barátnő sógora, régóta ismerjük) és felvetette, hogy menjünk át hozzájuk vacsorázni.
Na, ekkor kezdődtek a problémák, mert Feri házához legalább 15 meredek lépcső vezet. Én a lábtörés óta kerülöm az ilyen helyeket, tehát rögtön tudtam, hogy nem fogok, nem akarok átmenni.
Jöttek a szokásos ajánlatok, hogy ne féljek, felvisznek stb., de én mondtam köszönöm, nem. Feri viszont belelendült és egyre erőszakosabban invitált, én meg csak hajtogattam, hogy nem, nem, nem. Kellemetlen volt.

Hazafelé a kocsiban kibeszéltük a dolgot. Én úgy éreztem, hogy valaki - a helyzetet nem felismerve - tapintatlanul erőszakos volt velem. A feleségem viszont azt mondta, hogy ő az adott helyzetben határozatlannak látott, sőt, szinte kérettem magam, és ezzel a tétova magatartással váltottam kis az újabb és újabb invitálási rohamokat Feriből.
Ezt hallgatva megfogalmazódott bennem a felismerés: rokkant külsőm viharvert pszichét takar…

Kányavári-sziget

2010-08-12T16:37:00.005+02:00

Akadálymentesítették a Kányavári-szigetet. Két éve csak ezen a hídon keresztül lehetett megközelíteni a szigetet:

Most viszont a nehezen mozgók és a kerekesszékesek ezzel a környezetbarát (elektromos) komppal juthatnak át a szigetre:

Ha kerekesszékesként élvezni akarod a sziget nyugalmát, szépségét, a búbos vöcsök vagy a szigeten élő agresszív szúnyoghorda vendégszeretetét, akkor hát rajta. Mostantól nincs akadály.

Tíz kiló disznóköröm

2010-08-02T10:47:00.006+02:00

Ennyiből főzött nekünk körömpörköltet (sokak szerint örömpörköltet) a Józsi, bográcsban, a zalacsányi tó partján.

Józsi meg a rotyogó pörkölt

Figyelemmel kísérhettem az előkészületeket is. Néhány órán keresztül inkább egy vágóhídra emlékeztetett a szoba, mintsem egy szanatóriumi szobabelsőre... Volt ott vérző disznóláb, átható hagymaszag, meg minden.
De aztán hamar helyreállt a rend. Mert Józsi praxisában nem ez volt az első - és vélhetően nem is az utolsó - hasonló nagyságrendű rendezvény.
Köszönjük Józsi.

Diagnózis alapú barátságok

2010-07-27T11:34:00.005+02:00

Nagyon jó társaság jött össze itt Hévízen, tizenketten vagyunk Heine-Medinesek (poliósok), sok közös program szerveződik.

Az első már meg is volt, egy szalonnasütés, a fáradhatatlan Józsi szervezésében, egy közeli falucska keramikus foglalkozású család portáján.
Jó volt a hangulat, volt jókedv meg vidámság. A házigazda – látva az összeszokottságot - meg is kérdezte, hogy mióta ismerjük egymást, és igencsak meglepődött válaszon, hogy még csak egy pár napja.
Én meg - belerévedve a lobogó tábortűzbe – igazolva láttam az azonos vagy hasonló sors(ok) által generált csoportkohézió elméletet, valamint megalkottam egy új, kissé füstszagú szociológiai kategóriát: a "diagnózis alapú barátságok"-at.

Volt azért gasztronómiai tanulsága is a délutánnak. Az én tobzódó, kolbásszal, húsos-szalonnával, hagymával dúsított nyársamat simán lenyomta (ízben és látványban is) a Bandi minimál nyársa, amin csak egy gondosan előkészített zsírszalonna volt, türelmesen és gondosan megsütve.

Hévízi napirend

2010-07-22T10:41:00.001+02:00

Hétfő-Szerda-Péntek:

7.00 – 8.00 Dagonyázás a medencében
8.00 – 8.30 Reggeli
9.00 – 9.30 Torna
11.40 – 12.00 Kondizás
12.30 – Ebéd

Kedd-Csütörtök:

7.30 – 8.00 Elektromos kezelés
8.00 – 8.20 Reggeli
8.20 – 8.50 Elektromos kezelés
9.00 – 10.00 Dagonyázás a medencében
11.40 – 12.00 Kondizás
12.30 – Ebéd

Hévízi anziksz

2010-07-20T10:52:00.011+02:00

Mostantól négy héten keresztül rehabilitációs kezelésen veszek részt Hévízen.

Délelőtt fárasztó kezelések, délután gyötrő lebegés a hévízi tóban, este pedig kínzó fagylaltozások és fájdalmas sörözések... De a magam részéről mindig kiemelten fontosnak tartottam az egészség-megőrzés, az egészség-befektetés és a kondicionálás kérdéskörét.

ParaJet-Ski

2010-07-14T20:48:00.008+02:00

Igaz, csak nézőként, de az idén is voltam a ParaJet-Ski rendezvényen.

A tavalyi szereplésemet követően - amikor is koordinálatlanul, fittyet hányva a szabályoknak és a pálya vonalvezetésnek, random ámokfutással és gyilkos hajrával behoztam magam az utolsó helyre - úgy döntöttem, hogy végleg szögre akasztom a mentőmellényt, mert a csúcson kell abbahagyni... Másrészt a tavalyi szereplésemet amúgy sem tudnám alul vagy felülmúlni.

Ennek ellenére nézőként is nagyon élveztem a verseny hangulatát. A tavalyi versenyhez képest az idén ádáz harc dúlt a helyezésekért, a tizedmásodperces előnyökért, főleg a fiúk mezőnyében. Többen annyira hajtották a jet-et, hogy lesodródtak róla, szóval verseny volt a javából, jó volt drukkolni.

Szeretnék egy pár gondolatot írni a szervezésről is. Sporteseményt szervezni fogyatékosoknak gondolom nem kis feladat. Ez a kitétel a ParaJet-Ski versenyre többszörösen is igaz, mert a jet-skizés egy erőforrás igényes sportág. Kell hozzá egy tó vagy valamiféle víz, azon egy bójákkal kijelölt pálya, időmérő rendszer, maga a jet-ski, üzemanyag, vízi és földi mentés, stb., és sok-sok segítő, akik (verseny folyamán többször is) a kerekesszékből a jet-skire ültetik a versenyzőt.

Nos minden helyén volt, gördülékenyen, jól szervezetten, remek konferálással, jó hangulatban zajlott a verseny. Nagy-nagy köszönet a szervezőknek, a Magyar Jet-Ski Szövetségnek, Molnár Edina főtitkárnak és kiváló csapatának!

Torkos vasárnapok

2010-07-11T20:35:00.002+02:00

Úgy adódott, hogy az elmúlt vasárnapokon egy közeli étteremben ebédeltem. Első alkalommal a fiam kedvencét ettem, vargányás sertésszűzet burgonyafánkkal. Most először ettem életemben vargányagombát, nagyon finom volt az íze is, az illata is.

Második alkalommal az én kedvencemet ettem: currys, narancsos kacsamellet mazsolás jázminrizzsel. Ezt fogást már többször kipróbáltam és minden alkalommal nagyon ízlett.

A dolgok összefüggnek…

2010-07-09T11:38:00.004+02:00

A napokban beszólt a vírusirtóm, hogy hamarosan lejár az egyéves előfizetésem és legyek szíves meghosszabbítani azt…

Én – mint a termék elkötelezett felhasználója, egyben a legális szoftver használat úttörője – megtettem a szükséges lépéseket az újabb egyéves előfizetés érdekében, és mit kaptam ajándékba?

Egy „Egek ura” DVD-t. Ez az a film, amiről korábban már áradoztam itt a blogon.

Lottóláz

2010-07-03T10:47:00.002+02:00

Nagykanizsáról száguldok autóval Nyíregyháza felé a sötét országúton. Izzadt tenyeremmel egy pisztolyt markolászok, és arra készülök, hogy vaktában leadjak egy lövést az út széle felé…

“Képzeljük el a következő játékot. A Nagykanizsát Nyíregyházával összekötő autópálya szélén valaki egy 1 centiméter széles, 2 méter magas lécet ver le a földbe, valahol Nagykanizsa és Nyíregyháza között, de fogalmunk sincs, hogy pontosan hol.
Éjjel vezetünk, és van nálunk egy pisztoly. Egy tetszőleges időpillanatban – amelyet teljesen szabadon választhatunk meg – tekerjük le az ablakot, és lőjünk egyet vaktában az út széle felé. Ha eltaláljuk a lécet, nyertünk.
Feltenne rá akár csak pár száz forintot is, még ha találat esetén a nyeremény több százmillió forint lenne is?
Nem?
Pedig rengeteg ember éppen ezt teszi minden héten, amikor kitölt egy lottószelvényt. Nevezetesen annak esélye, hogy eltaláljuk az öt szerencsés számot, ugyanakkora, mint az éjszakai sikeres célba lövésé, körülbelül 1 a 44 millióhoz.”

Christoph Drösser Csábító számok című könyvéből idéztem - miután hazaértem a lottózóból.

Kerekesszékeseket tesztel a budapesti tömegközlekedés.

2010-06-02T19:43:00.008+02:00

A múlt héten – a kalandvágytól fűtve – én is részt vettem az Index szervezte autóbusz próbajáraton. Végül is az új buszokon nem ültem – nem fértem fel rá a délutáni csúcsforgalomban – de nem sajnálom, hiszen nekem a „régi” Volvo busz is új volt, mivel én nem használom (vagy inkább nem tudom használni) a pesti tömegközlekedést.

Érdekesen alakult az esemény. Még most is magam előtt látom a próbautat szervező Indexes újságíró zavart (hol hárító, hol pedig együttérző) arckifejezését, amikor is a próbaút észrevétlenül átalakult egy rokkant emancipációs demonstrációvá (vagy inkább fórummá) - ott, azon a cigarettacsikkel borított kelenföldi buszvégállomáson...

Mind a nyolcunkból (ennyien voltunk kerekesszékesek) padlógázon dőlt a panasz, a sirám.

Hardver oldalról szóba kerültek a környezeti akadályok, a megközelíthetetlen üzletek, vagy a büfé raktárán keresztül megközelíthető színház.
Szoftver oldalról pedig szóba került a hányaveti buszsofőr, aki az esőre hivatkozva nem szállt ki, hogy lenyissa a rámpát a kerekesszékes utasnak, vagy az építészmérnök, aki nem tud elképzelni középületet a bejárathoz vezető lépcsősor nélkül, és az önkormányzati tisztviselő, aki erre a tervre ráüti a pecsétet.

Szóval mi nyomtuk szegény srác meg csak hallgatta. Ő egy technikás-buszos riportra készült, mi pedig – megrészegülve a lehetőségtől – előadtuk a magyar valóságra alapozott standard rokkant melodrámát. Érdekes volt…

Én mindenesetre – feszültségoldó módon – így köszöntem el az újságírótól: „Bocs a sokkért”.

Az eső ezer szöget ver rám...

2010-06-01T10:03:00.006+02:00

A monoton esős időre való tekintettel óriási akciók a melankólia nagykerben: egyet fizet, kettőt kap, minden napszemüveghez ajándék gumicsizma, Aigner Szilárd CD-k féláron, stb.

Az eső és én

Az eső ezer szöget ver rám,
szöget üt a szélben síró fán.
Rámszögezi bánatterhét,
de te nem jössz, hogy levennéd.
Az eső csak hull, egyre hull.

Feketén dobol a ház falán,
ablakszemek könnyeznek dalán.
Rámzárja a magány ajtaját,
de te nem jössz, hogy kinyitnád.
Az eső csak hull, egyre hull.

Ha a felhőt szerteoszlatnád,
mint egy virág, úgy hajolnék rád.

Az eső kopog szívem helyén,
sötétből rak falakat körém.
Megvakítja éjszakámat,
de te nem jössz, hogy fényt lássak.
Az eső csak hull, egyre hull.

Ha a felhőt szerteoszlatnád,
mint egy virág, úgy hajolnék rád.

Prágai anziksz

2010-05-26T20:27:00.041+02:00

Voltunk Prágában (újévi fogadalmak 11. pont), csütörtökön mentünk, és hétfőn jöttünk haza. Végig nagyon jól éreztem magam, csupa kellemes élmény ért.

Csütörtökön egyből lerohantuk a Vencel teret. Pénteken bejártuk az óvárost, szombaton pedig a Károly híd környékét. Vasárnap elmentünk a zsidó negyedbe, este pedig hajóztunk egyet a Vltaván. Nagyon tetszett Prága. Remek adottságok (viszonylag kis területen koncentrálódik a sok látnivaló) minden szép, felújított és tiszta. Rengeteg turista volt a zegzugos utcákon.

Jókat ettünk. Voltunk cseh (Svejk étterem), olasz, és egy kubai vendéglőben. Én nagyon szeretem a sült hús, knédli, párolt káposzta kombinációt, ilyet kétszer is ettem.

Knédli a Svejk-ben.

Prága kerekesszékkel? Hát jó döcögős mert az egész belváros macskaköves. A villamosok (egy-két járatot kivéve) mind magas peronúak, tehát kerekesszékkel nem használhatók. A metró új vonalai akadálymentesítettek, de ezt nem próbáltam ki. Kevés buszt láttam (ezt is inkább akkor, amikor autóztunk) ezek alacsonypadlósak voltak. Viszont mozgássérült parkolóhelyből több van mint Pesten.

A szállodát - Hotel Popelka - a neten néztük ki, akadálymentesnek hirdették, a szoba és fürdőszoba tényleg az volt, viszont ahhoz a teremhez ahol a reggelizni lehetett két lépcső vezetett. Ezért aztán nekünk külön a téli kertben terítettek. Ezzel együtt, kedvesek, figyelmesek voltak.

Mindent összefoglalva: jó volt és szívesen visszamennék.
Naskledano!

A Károly hídon

Kertész leszek...

2010-04-30T19:45:00.010+02:00

Kérlek, a kedvemért nézd meg, hallgasd meg ezt a videót:

Hogy tetszett? Eltekintve a „Ha már elpusztul a világ… ” kezdetű sorban rejlő depresszív hangulati elemek kiaknázásától, én a következő jelzőket használnám: kedves, derűs, lágy, szellős, dallamos, illatos, stb.

És most képzeld el a következő helyzetet: egy félhomályos közepes nagyságú színházterem nézőterén ülsz.
A színpadon félkörben fogyatékos fiatalok ülnek széken és tolószékben, fiúk-lányok vegyesen, testileg épen és sérülten, értelmileg épen és sérülten. Kezükben egy hosszú leporellószerű papírt tartanak, amire színes virágokat festettek.
Előttük áll egy fiatal fiú, kezében egy zöld műanyag locsolókannával és a fenti verset szavalja – miközben a virágokat „locsolja” –, de úgy, hogy a beszédzavara miatt a vers csak egy-egy szavát érted, sőt ha nem konferálták volna fel a verset, talán rá sem ismernél.

Ez hogy tetszene? Én magamban ezeket a jelzőket használtam: felemelő és szívszorító.

Tegnap Egerben jártunk a Para - Miénk a tér rendezvényen.

Tata

2010-04-24T22:25:00.006+02:00

A feleségem szeret a tatai Öreg tó sétányán sétálni, én viszont a halászlevet szeretem, teszem hozzá mohón és szenvedélyesen.
Ez a helyzet ugye magában hordozza a konfliktus lehetőségét, de jelen esetben szó sincs ilyesmiről. Ugyanis van egy jó halvendéglő a tó melletti sétányon... :))

Most bajai pontyhalászlét választottam laskatésztával, nagyon finom volt.

Szép volt a tó, szép volt az idő is, és mintha a tatai lakatfal tovább nőtt volna.

Séta

2010-04-20T19:50:00.006+02:00

Vasárnap „sétáltam” egy nagyot a Gurulunk csapatához csatlakozva, a megújult Belvárosban.

Nem tudom pontosan utcák szerint leírni a bejárt útvonalat, inkább csak a fő csomópontokat: a Március 15. térről indultunk, elmentünk a Szabadság térig, majd onnan a Kálvin térig, majd a Vámház körút Váci utca útvonalon vissza a Március 15. térre. Igen, ezt mind letekertem, és még csak el sem fáradtam.

Furcsa, szinte szürreális látvány volt az autómentes Belváros. Az Egyetem tér, ahol régebben én és is sokat köröztem mire találtam egy parkolóhelyet, most így néz ki:

Nagyon tetszett a Szabadság téri interaktív szökőkút. Elindulsz a két-három méter magas vízfal felé, és amikor már elég közel vagy hozzá, akkor vízfal – szinte udvariasan – visszahúzódik, utat nyitva neked. Ide még vissza akarok menni, játszani egy kicsit.

A kétéltű kerekesszékes kommandó vízenjár.

Tényleg csak egy pár szóval az akadálymentesítésről: volt az újjáépített szakaszon több olyan barátságtalanul magas járdaszegély, amit majd nyilván át kell építeni. Vagy bevetni a szökőkútnál már jól bevált interaktív akadálymentesítési technikát: a kerekesszékes közelít a magasra nőtt járdasziget felé, mire az előzékenyen eltűnik…

Nagyon jó volt a társaság, sok kedves embert ismertem meg, az idő is kellemes volt, nagyszerűen éreztem magam.
Köszönet a szervezőknek.

A huszár lova

2010-04-17T12:41:00.007+02:00

Négy évvel ezelőtt, de sokszor néztem ezt a videót, sóvárogva, vágyakozva a benne látható kerekesszék után…

Aztán sikerült szert tennem egy ilyenre. Túlzás nélkül mondhatom, hogy megváltoztatta az életem, abban az értelemben, hogy önállóan, mindenféle segítség nélkül (úgy, ahogy a videón látod) tudom bepakolni magam mellé az autóba, és elindulhatok bárhová. A régi fotelszerű, húsz kilós tolószékkel ez nem ment.

Az egész azért jutott az szembe, mert tegnap részt vettem egy Küschall kerekes székekről szóló előadáson (az én kerekeszékem is ilyen márkájú, Küschall Champion).

Sok érdekességet hallottam magáról a Küschall cégről (ezt egyébként egy gerincsérült ember alapította), a kerekesszékes trendekről, technológiákról, az apró részletek fontosságáról. Megtudtam például, hogy az a merevítő idom, ami fölött ülök, az egy repülőgépiparban használt alumínium ötvözetből készül, de utómegmunkálással még erősebbé teszik azt. Bemutatták és kipróbálhatók voltak a legújabb típusok.

Az ilyen bemutatókról gyakran úgy jön ki az ember, hogy hú de jó lenne nekem is egy ilyen…
Én viszont most úgy jöttem ki az előadásról, hogy hú de jó, hogy nekem is ilyen kerekesszékem van. Egy kigondolt, megbízható, ízléses, high-tech darab, ami szó szerint messzemenően kielégíti az én – kerekesszékkel szemben támasztott – igényeimet. Kedvelem is, óvom is, úgy, mint a huszár a lovát. Bár huszár még nem voltam…

Az előadást a REX-SAN Kft. a Küschall magyarországi főképviselője szervezte. Külön köszönet Ferinek (Dr. Lelik Ferenc) aki – miután a hivatalos tolmács rosszul lett – profi módon végig tolmácsolta a több órás előadást.

Négylépcsőnyire a szavazóurnától.

2010-04-11T16:26:00.008+02:00

Voltam szavazni…

Mit mondjak? Elég kalandosra sikeredett, mert a megjelenésemmel sikerült zavarba hoznom a komplett magyar közigazgatást, kis túlzással magát az alkotmányos berendezkedést is. De aztán a vége egy nagy, összpárti, összeborulós happy end lett.

Szóval az iskolának, ahová mennünk kellett a bejárata akadálymentes, mert oda építettek egy rámpát. Az előcsarnokból szintén egy rámpán keresztül lehet megközelíteni a tornatermet és az ebédlőt. A tantermekhez (itt voltak a szavazóhelyiségek) viszont négy lépcső vezetett. (Ezt nem is értem, én utoljára a tornatermet akadálymentesíteném, abból kiindulva, hogy testnevelésből végig felmentett voltam.)

A feleségem bevitte a papíromat és röviden vázolta a helyzetet, hogy ott ülök egy tolószékben, az előcsarnokban, a lépcső aljában. Gondterhelt arcok közeledtek felém és jött az első javaslat, felvisznek a lépcsőn. Erre én rutinos diszkósként lejátszottam nekik azt a rokkant örökzöldet, aminek az a refrénje, hogy én már zuhantam így ki a tolószékből.

Ellenjavaslattal éltem: könnyebb lenne kihozni az előcsarnokba a szavazócédulát meg a borítékot, mint engem felcipelni a lépcsőn. Az ötlet tetszett, de rövid tanácskozás után kiderült, hogy a szavazócédula „nem hagyhatja el” a szavazóhelyiséget.

Ez volt az pont, amikor megingott az alkotmányosságba vetett hitem: én, és a választójogom ott ültünk lent az előcsarnokban, a szavazócédula meg fent a szavazóhelyiségben, de elválasztanak minket a lépcsők.

Új ötlet érkezett, hoznak egy mozgóurnát az előcsarnokba, mondtam, hogy nekem jó. Telefonok oda és vissza, kiderült, hogy az előcsarnokba nem lehet mozgóurnát hozni - nem tudom miért.

Újabb ötlet, menjek haza, és majd oda hozzák a mozgóurnát, erre mondtam, hogy azért jöttem ilyen korán és személyesen, mert nem leszek otthon.

Ekkor hangzott el a következő mondat: „Nagyon sajnáljuk, nem tudunk mit tenni, akkor nem tud szavazni.”

Én pedig erőt vettem magamon és – szememben a rendszerváltás összes gyötrelmével és fájdalmával – csendesen megkérdeztem: „Akkor én egy másodrendű polgár vagyok?”

Na, innen felgyorsultak az események.

Nem tudom, hogy kik ülnek ezekben a szavazóbizottságokban, de mintha pártok által delegált személyek lennének. Nos ha igen, akkor itt pillanatok alatt állt össze a nagykoalíció.
A határozott civil hölgy hozta a pincekulcsot, a segítőkész jobbikos úr meg felhozott a pincéből két szekrényajtót, ezt lefektették a lépcsőre, a szoci húzott a fidesz tolt, és már fent is voltam a lépcső tetején (persze a szereposztás itt most fikció és lényegtelen). Ugyanez történt visszafelé is.
A végén meg mosolyogva köszöntünk el egymástól, én örültem, hogy segítettek, rajtuk azt láttam, hogy örültek, mert segíthettek.

Valljuk be, páratlanul szép percei voltak ezek az újkori magyar történelemnek. Kár, hogy ezek a percek elmúlnak...

Vers

2010-04-11T08:18:00.004+02:00

Reggel a tv tele volt versekkel, a költészet napja alkalmából.
Nekem is eszembe jutott ez a koncepciózus, keserédes darab...
(Mert ha már műveljük a depressziót, tegyük azt igényesen.)

Somlyó Zoltán:
Hajnali imádság

A szűk Könyök uccán hazamegyek,
most hajnali három óra.
Istenem, vezess a jóra!

Békevirágok e szürke kövek
és béke e hajnali ég.
Istenem, szeretsz-e még?

Züllenem, hullanom rendeltetett
és lehull, aki arravaló.
Légy velem, Mindenható!

Hajnali percek szemeznek alá
s a harang a szívükbe sikolt.
Istenem, sok bánatom volt!

Keresztények űztek, csúfoltak zsidók.
És a nők se szereztek nekem semmi jót.
Eldobtak, mint az odvas diót.

Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,
ma sápadt és zord halovány alakom:
Istenem, a szívedbe lakom.

Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,
csak e hajnali ég, csak e kék...
Istenem, szeretsz-e,
Istenem, vezetsz-e,
Istenem, megversz-e még?

Angel In The Snow

2010-04-06T22:24:00.005+02:00

Ez volt a film egyik betétdala:

A klipben látható fázós, havas, néhol giccses képekkel nem akarok azonosulni (ez volt a YouTube-on), a zenéből áradó melankóliával viszont szívesen.

Elliott Smith a dal szerzője és előadója, Ő írta a Good Will Hunting Oscar-ra jelölt dalát is, a Miss Missery-t. 2003-ban halt meg tisztázatlan körülmények között (talán öngyilkos lett) és ezen, a zenéjét hallgatva, egyáltalán nem lepődtem meg.

Mozi

2010-04-06T21:38:00.008+02:00

Moziba menni jó dolog. Tolószékkel meg különösen...

Az ember begurul a tolószékeseknek épített elkerített karámba, ahol aztán kedve és hangulata szerint választhat a különféle élményelemek közül.
Érezheti magát kirekesztettnek, vagy magányosnak, fogadhatja a panorámás helyek felé tartó emberek együtt érző, szánakozó tekintetét.
Aztán ha elsötétül a terem, akkor hátraszegett nyakkal/fejjel - mindenféle komfortot nélkülözve - bámulhatja a szinte karnyújtásnyira lévő vászonra vetített képet.
Ezt a hangulati alapot elmélyítheti az ember egy szerencsés filmválasztással. A vígjáték kerülendő, a filmdráma ajánlott.

Persze a mozi személyzete most is próbálkozott, hogy csonkolja ezt a komplex élményt, de én átlátva szitán rutinosan hárítottam: már a pénztárnál mondta a lány, hogy majd felvisznek valami jobb helyre, de én mondtam neki, hogy jó lesz nekem a gettó. Aztán amikor bekísért a terembe egy fiatal srác, megint felvetette a lehetőséget, hogy felhúz a tizedik sorba, de én ellenálltam, mert a szegregációra vágytam. Amikor pedig felajánlotta, hogy hoz nekem kukoricát meg üdítőt akkor udvariasan megköszöntem, de nem kértem, mert én éhezni akartam. :))
Szóval minden jó volt, köszönet a mozi (Cinema City Aréna) készséges, segítőkész személyzetének.

Az Egek ura (Up in the Air) c. filmet néztem meg, mert annyi mindent hallottam/olvastam erről a filmről. Jó választás volt, tetszett.

A Google lelke

2010-03-30T19:48:00.002+02:00

A blog mögött van egy statisztikai rendszer (Google Analytics), ami többek közt megmondja, hogy milyen keresőszavakkal találták meg ezt a blogot. Érdekes szókapcsolatok szerepelnek a jelentésben, de most ez ragadta meg a figyelmemet:

Tehát valaki beütötte a keresőbe, hogy „futás után nem szűnő izomfájdalom”, erre a kereső odaadja Neki ezt a rokkant blogot.
Ez azért durva érzéketlenség. Olyan mintha a „suicid késztetések” kereső szóra életbiztosítási ajánlatokkal halmozna el a kereső.

Tánc

2010-03-26T23:17:00.028+01:00

Na, ezt gyorsan ki akarom írni magamból, amíg az élmény hatása alatt vagyok.

Találjátok ki, mit csináltam ma délután, egy rövid ideig?
Fűnyírás? Nem-nem.
Halpucolás? Nem-nem.

Na, jó elmondom, mert úgysem találjátok ki.

Szóval egy nagyon fiatal, nagyon-nagyon csinos, nagyon piros selyemruhás lánnyal TÁNCOLTAM. Ő meg az én gátlásaimmal.

Az történt, hogy ott voltam az OORI-ban a dr. Novoszel Tibor emléknapon. Volt szép műsor volt, sok fellépővel, többek közt a Roll Dance Kerekesszékes Kombi Táncegyüttessel. Az Ő koncepciójuk az, hogy egy ép és egy sérült ember alkot egy párt, és így táncolnak.

A Roll Dance Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes

Szóval vége lett a műsoruknak, volt nagy taps, meghajlás és aztán újra megszólalt a zene, és a kerekesszékes táncosok egy-egy ép embert kértek fel a közönség soraiból, míg az ép táncosok kerekesszékes embereket, ugyancsak a közönség soraiból.
Én pont a fényképezőgépemmel bíbelődtem, amikor hirtelen elém állt egy fiatal táncos lány és felém nyújtotta a kezét. Nagyon zavarba jöttem, a fényképezőgépet valahogy eltettem, és Noémi (így hívják Őt) mindkét kezemet megfogva behúzott a többi táncoló közé.
Nagy élmény volt a tánc, annak ellenére, hogy végig nagyon zavarban voltam. Sőt, a tánc hevében felrémlett bennem az a filmes jelenet, ahol egy ugyancsak fiatal, csinos lány és az autista Raymond Babbit táncol a liftben, a Rain Man-ben (Esőember), de ezt a párhuzamot gyorsan elvetettem, mert én igenis remekül táncolok. Akárcsak Raymond Babbit.

De félre a tréfával, mert most jön a lényeg:

Kedves Noémi, szeretném megköszönni Neked ezt a táncot. Az én életemben ez volt az első tánc, és lehet, hogy az utolsó is. De én ma mindenképpen egy életre szóló élményt kaptam Tőled. Köszönöm.

És akkor jöjjenek az esemény utáni, lépcsőházi gondolatok - a komolyságot újra nélkülözve:

Oldottabban kellett volna viselkednem.
Tánc közben könnyed bókokkal kellett volna operálnom.
Magabiztos, gyakorlott táncosként bedobhattam volna egy attraktív-akrobatikus elemet is, mondjuk a partneremet magasra emelve körözhettem volna az Ergoterápia és a Büfé között.

Capitaly

2010-03-18T20:39:00.007+01:00

A hétvégén nálunk voltak a Jánosék. Velük általában kártyázni szoktunk, de most valaki bedobta, hogy játszunk valami társasjátékot, valahonnan meg előkerült egy Capitaly.
Legalább húsz éve nem játszottam ilyet, úgyhogy nagy kedvvel neveztem be a játékba.

Gyorsan megalkottam a játék-stratégiát, elhatároztam, hogy Donald Trump a híres ingatlanmogul agresszivitását fogom ötvözni a BKV-s szappanoperából megismert mutyizással. Azt gondoltam, hogy ez egy verhetetlen kombináció.

Jól indult a játék, megszereztem az első dobás jogát. Dupla hatost dobva átszáguldottam a tábla első szakaszán, a következő dobás egyből a szanatóriumba repített. Ugye az a szabály, hogy háromszor kimaradok a dobásból…
A lendület megtört, a motiváció elillant, mert amíg én a szanatóriumban töltöttem a kényszerű pihenőmet, addig a kedves játékostársak felvásárolták az összes versenyképes ingatlant. Kiszabadulva a szanatóriumból a mezőny után eredtem, és kétszer is rám mosolygott a szerencse (szerencsekerék mezőre léptem): először iskolapénzt, majd ínségadót kellett fizetnem…

A játék további menete igazolta Marx összes alapvetését a társadalmi osztályok kialakulásáról (vannak a termelőeszköz tulajdonosok és az ezektől megfosztottak). Továbbá jól felismerhetők voltak a szociológusok és a szegénységkutatók által leírt jelenségek, mint a lecsúszás, a perifériára sodródás.

A burzsuj játékostárs portfoliója.

Erőtlenül, kifosztva, deklasszálva vonszoltam magam a táblán, amikor a kocka a Kossuth térre sodort. Hideg téli szél fújt, lerogytam egy padra, fázósan húztam össze magamon a rongyos kabátot, amikor az egyik játékostárs távolról megszólalt és azt mondta, hogy: „Kossuth tér? Az annyi, mint Tizenkétezer pengő.” Kifordítottam a zsebeimet, ötven pengő volt benne, amit megkönnyebbülve, mosolyogva nyújtottam át, mert így végre véget ért ez a dobókockával hajszolt rémálom.

Utóirat: a játék után vacsoráztunk egy jót. A házikolbász majszolása közben helyreállt az osztálytudatom és a társadalmi közérzetem.

Ha én lennék Petőfi Sándor...

2010-03-14T14:35:00.004+01:00

...akkor már ma megkezdeném a szorongást amiatt, hogy holnap hogyan fogok felmenni a Nemzeti Múzeum lépcsőin, hogy elszavaljam a Nemzeti dalt. Egy kerekesszékkel, egy kerekesszékből.

Muli

2010-03-07T19:50:00.005+01:00

Tegnap muli (ez a nyelvi lelemény talán Uhrin Benedekhez köthető, jelentése: buli) volt nálunk. Volt kaja, pia, aztán megint kaja.

És kaptam ajándékba két vidám színű galléros teniszpólót, ezeknek nagyon tudok örülni. Sőt igazából csak ennek tudok örülni. Minden más ajándékra – beleértve a sport-cabrio Mercedest – kiszámíthatatlanul reagálok.

Primőr téboly

2010-03-04T12:27:00.003+01:00

Hétfőn vettem egy doboz multivitamint tavaszi fáradtság ellen.
Kedden elmentem a fodrászhoz és hazardírozva rendeltem egy tavasziasan rövid frizurát.
Szerdán délelőtt kimentem a teraszra és óvatosan megmártóztam a kora tavaszi napsütésben.

Ma csütörtök van.
Az idő szomorúan borús.
Délben a hőmérő szégyenlősen 3 fokot mutat.
És a barométer esőre áll.

Gégemetszés

2010-02-26T20:42:00.016+01:00

Elnézést a rekedtségért, de a MEOSZ közeli* levelezőlista cenzora a címbéli sebészeti beavatkozást végezte el a szólás- és vélemény-szabadságomon.

Elhallgattatott.

Első ízben a hangnemet kifogásolta, második esetben gúnyosnak vélelmezte levelemet, amiből idézek egy pár sort:

"Kedves XY!

Émelyítően kedves leszek hozzád, mert a MEOSZ sanzonbizottsága - mint tudjuk az ilyen tartalomszűrő bizottságok megléte, alaki kelléke a diktatórikus felépítményeknek - pont a Neked írt levél kapcsán részesített megrovásban.
.
.
.
(Kérdés a cenzorhoz: így megfelelő a hangnem? Vagy csatoljak a levélhez még két, Valentin napról visszamaradt piros plasztik szívecskét "I love MEOSZ!" felirattal?)

Üdvözlettel:
T-boy"

Hát ez van…
Lassan összeállítom a MEOSZ-ról szóló hangulatjelentésemet („Impotens érdekvédelem” a munkacíme). Aztán szerzek valahonnan egy stencil gépet, és az éj leple alatt kinyomtatom. Szamizdatként fogom terjeszteni, kijátszva a fojtogató cenzúra éberségét.

* updated T-boy

Roki kondi

2010-02-25T20:35:00.007+01:00

Az újévi fogadalmak között (2. pont) szerepelt, hogy újra elkezdek kondizni. Azt gondoltam, hogy ezt pontot könnyű lesz elbliccelni. Ehhez képest csinálom rendesen, minden hétköznap.

Két éve ültem először ilyen kondi gépen az OORI-ban, amikor két hónapig voltam ott, egy lábtörés ürügyén. Sportterápiának hívták azt a foglalkozást, ahol - többek közt ezt is - kipróbálhattam. És mire hazajöttem az OORI-ból, már itthon várt egy kondi gép, ez volt a meglepetés a családomtól.

Nagy előnye, hogy stabilan egyhelyben ülve lefáraszthatja magát a fogyatékkal élő. Én ötféle gyakorlatot tudok elvégezni:

A felső szarvat lehúzom az orrom elé, úgy hogy a két alkarom párhuzamos, a szarvra kulcsolt tenyerem felém néz. 25 kilóval, ötvenszer (5*10). Ez a legkönnyebb.
Pillangózás 15 kilóval ötvenszer (5*10). Ez a legnehezebb.
Előretolás 25 kilóval ötvenszer (5*10).
Lehúzás, a szarvat a két végén megfogva 25 kilóval ötvenszer (5*10).
Bicepsz gyakorlat a kis asztalkának dőlve 10 kilóval ötvenszer (2*25). Ez a legkényelmetlenebb.

Kb. 25-30 perc alatt végzek, és a végére kellemesen elfáradok.

Shazam

2010-02-18T21:57:00.011+01:00

Biztos már Veled is előfordult, hogy hallasz egy zenét, és szeretnéd megtudni, hogy ki is játssza azt.

Így voltam Gabi klipjének az aláfestő zenéjével (nem ismertem ezt a Coldplay számot).

Megoldást kerestem problémára – és megtaláltam.

Van egy mobiltelefonon futtatható alkalmazás, ami a telefon mikrofonjával felveszi a zenei részletet, majd ezt a hangmintát elküldi egy szervernek, az meg ha felismeri, akkor pár másodperc múlva visszaküldi a szám címét, az előadót, az album borítóját és egyéb adatait, így:

Sőt ha akarod lejátsza a számot a YouTube-ról, de akár jegyet is vehetsz a következő Coldplay koncertre.

Jó mi?
Az alkalmazás neve Shazam, az ára 4.99 USD.
Egy komoly hátránya van: Fekete Pákóval és az ő nótáival nem tud mit kezdeni.

Miért?

2010-02-18T20:28:00.016+01:00

Többen kérdezték, miért ezt a címet adtam a blogomnak.
Mindenképpen olyan címet akartam adni, ami utal a „főállású” rokkantságomra. Ezért gondoltam a „Testképzavar”, a „Tombol a Hold”, a „Lélekficam”, meg a „Hipomán Epizód” fogalmakra.

A képnek meg ezt gondoltam, ezt egy Serj Tankian CD boritóból vágtam ki - ha öt percig nézed, tuti, hogy depressziós leszel:

De aztán ez lett a cím, ez egy himnikus Led Zeppelin dal címe (Stairway To Heaven ).

A rejtett utalás is adott, hiszen a lépcsők nagy barátai a kerekes székeseknek, és belemagyarázható az a gigantikus, sziszifuszi, nap mint nap újjászületést igénylő, a letargián, a depresszión, a melankólián felülemelkedő, heroikus és embert próbáló küzdelemről, mellyel élem mindennapjaimat. (Könyörögve kérlek, itt nevesd el magad!)

10 éves a Gördülő Tánccsoport

2010-02-17T13:11:00.007+01:00

Meghívót kaptam a „… és 10 éve így táncolunk mi” című interjúkötet bemutatójára. A 10 éves Gördülő Tánccsoportról szóló könyvnek Györgyike a szerzője.

Most jó lenne valami eredetit írni, de nekem Para-Kovács Imre, Besh O Drom-ról írott ragyogó sorai jutnak az eszembe, miközben nézem a Gördülő Tánccsoport előadását, idézem:

„...az a valószínűtlen és megmagyarázhatatlan gondolat merült fel bennem, hogy esetleg élni mégis csak jó - cáfolva mindenféle trendet, új paradigmát és divatot -, hogy az élet egyszerű és egyenes, melyben a dolgok csak úgy jönnek, mi pedig felkészülve avagy felkészületlenül fogadjuk őket érkezési sorrendbe, és ha már nagyon nagy a baj, akkor táncolunk.

Ezzel szemben, ha egyáltalán nincs baj, és csak megyünk előre a világ erdejében, mint a bivaly, esetleg az jön mellettünk, akit szeretünk, nos, akkor is táncolunk.”

A másik gondolatom pedig az, hogy a Gördülő Tánccsoport a hazai rokkant szubkultúra talán egyetlen, nemzetközileg is versenyképes terméke, brand-je. A megjelent kötet pedig kiváló lehetőség arra, hogy megismerjük azokat, akik ezt létrehozták.

A könyv megvásárlásával Te is megkönnyítheted Gabi mindennapi életét. Részletek a Mystic blogon.

Segítsünk mindannyian!

Rejtélyes kór támad a bevásárló központok parkolóiban

2010-02-05T17:25:00.016+01:00

A mai volt a második eset.

Az első még karácsony előtt történt. Végezve a vásárlással az autónk felé tartottunk a félhomályos fedett parkolóban. Látom, hogy a mellettünk lévő üres rokkant parkoló helyre éppen beáll egy nagy mélyzöld autó, melyből frissen és egészségesen száll ki a vezetője, egy magas vállas fickó, majd határozott léptekkel elindul felénk és a lift felé. Ahogy észrevesz minket (engem ugye a kerekesszékben), hirtelen elkezd sántítani az egyik lábára. Nem akartam hinni a szememnek, de a feleségem megerősítette, hogy igen, jól láttam, amit láttam.

Már akkor is felmerült bennem, hogy ok-okozati összefüggés lehet a látványom, az elfoglalt rokkant hely, és a srác hirtelen bénulása között.

A második eset ma történt, ugyancsak egy bevásárlóközpont parkolójában.

Mi éppen kiszállni készültünk, amikor a mellettünk lévő rokkant helyre beparkolt egy autó, amiből frissen egészségesen kipattant egy meglehetősen átlagos asszonyka. Pont azután, hogy a feleségem kivette a kerekesszékemet a csomagtartóból, és odatolta hozzám.

És ekkor megismétlődött a karácsony előtti történet, csak most egészen közelről figyelhettem a rejtélyes kór kialakulását miközben a hátizsákomat próbáltam felakasztani a kerekesszék támlájára.

Szóval a hölgy addig oly kedves malac arcocskáján - miután felismerte a helyzetet - előbb átsuhant a zavar, melyet gyorsan felváltott a Baumag befektetési károsultaknál is megfigyelhető fájdalmas arckifejezés.
Ezt villámgyorsan követte a paralitikus szakasz melynek következtében a hölgy addig vaskos jobboldali vádlija hirtelen petyhüdtté vált, miközben jobb bokájának mozgástartománya ugyancsak hirtelen beszűkült. És ez a szimpatikus, robosztus asszony pillanatok alatt vált elesett sorstárssá, aki sántikálva, fájdalmaktól gyötörve távozott a mozgólépcső irányába.

Én meg azóta is viaskodom a mardosó kétségeimmel… Szégyellem magam, amiért ezeket a kedves derék embereket ilyen kellemetlen helyzetbe sodortam, és megzavartam őket abban, hogy zavartalanul megélhessék morálfogyatékosságukat.

Csak az vigasztal, hogy a hölgy – miután azt hitte, hogy kikerült a látókörünkből – úrrá lett fájdalmain és kezdődő bénulásán, mert határozott, döngő léptekkel célozta meg az egyik turkálót.

Multikulti

2010-02-05T14:16:00.004+01:00

A hír röviden ennyi:

Egy idősödő kerekesszékes pasas (ez én lennék) egy fiatal, kedves arcú roma származású pénztárosnőnél fizetett egy bevásárló központban.

Két dolgot fűznék hozzá:

Nagyon örültem, hogy ez megtörténhet Magyarországon. Valljuk be, egyik szereplő sem túlreprezentált magyar látványvilágban. Sem a roma származású pénztáros, sem a tolószékes vásárló.
A fizetés végén „tiszta erőből” rámosolyogtam a lányra, azt akartam metakommunikálni, hogy mennyire örülök annak, hogy ott van.

Küschall Champion az eBay-en

2010-02-03T21:20:00.003+01:00

A tornacipőkön kívül még a jó állapotú aktív kerekes-székeket szoktam nézegetni az eBay-en. Most éppen ezzel szemeztem:

Ez egy Küschall Champion pont az én méretemben, órával (ilyet csak a Gyug Feri kocsiján láttam). Egyedül a szinével nem voltam kibékülve...

Klári segítségével kapcsolatba léptem az eladóval, de sajnos elzárkózott attól, hogy Budapestre postázza a kocsit. 348 EUR volt a győztes licit, ez mai árfolyamon kb. 94eFt + szállítási díj. Fájdalomküszöb alatti az ár, ennyiért szerintem megérte.

Remény és illúzió

2010-02-03T16:02:00.007+01:00

Tegnap este néztem a TV ügyvédje c. műsort amiben szerepelt a kínai őssejt beültetésről hazatért kedves mosolygós lány, Fanny. A végén elgondolkodtam, hogy miről is szólt ez a műsor?

Fannyról?
Fanny gyógyulásáról?
Kínáról?
Esetleg Juszt László befolyásáról?
Két gazdag ember nemes gesztusáról?

Végül a kínai szál győzött.
Most már tudom, hogy a kínaiak nemcsak - az eredetihez megtévesztésig hasonló - Barbi babát, Rolls-Royce repülőgép hajtóművet és iPhone telefont "innoválnak" jól felismert piaci igények alapján - hanem reményt és illúziót is.

Ettől függetlenül: Fannynak kívánom, hogy teljesüljön minden álma, és jöjjön össze az a tánc az asztal tetején.

Esély a bazárból

2010-02-01T13:48:00.009+01:00

A MEOSZ honlapján a Bazár, apróhirdetések (sicc), Piac (vegyes apróhirdetések) (sicccc) rovatban olvasható ez a hirdetés:

"Egy lehetőség, egy esély
Keresek olyan mozgássérültet, aki izomsorvadásban szemved és szeretne újra járni, vagy aki gerinc sérült. Győr közeli jelentkezését várom, a részleteket e-mailban megbeszéljük."

Kár, hogy nem én vagyok a célcsoport. Különben lemennék Győr közelébe meggyógyulni... Utána gyorsan hazajönnék és egy szál fürdőgatyában - közszemlére téve frissen szerzett, erőtől duzzadó vádlijaimat - ellapátolnám a havat a ház elől.

Minimál sci-fi a diliházban

2010-01-26T17:41:00.004+01:00

A "K-Pax" egy nagyon kedves mozi. Mindvégig finom érzékkel egyensúlyoz egy galamblelkű földönkívüli turista élményeinek és egy skizofrén böllér kórtörténetének leírása között, s ezt a harmóniát a végén sem rontja el. A film témája ellenére cseppet sem szenzációkra és látványosságokra épít. Azokat a humanitárius közhelyeket szeretetről, családról és otthonról, melyeket napjaink hollywoodi sci-fijei többnyire petárdák és könnygáz gránátok formájában adagolnak, olyan türelemmel és csendesen hámozza ki s teszi le elénk, hogy a film megtekintése után is marad időnk elcsodálkozni s elgondolkozni rajta.

Tökéletes kritika az egyik kedvenc filmemről, amit tegnap este újra megnéztem a Viasaton. Most is elvarázsolt, és most sem tudom, hogyan és miért.

A kreatív OEP

2010-01-22T17:01:00.006+01:00

Itt olvasom, hogy a támogatott robogóhoz (EL-GO stb.) nem jár támogatott akkumulátor.

Lojális OEP kliensként szeretnék adni két további kreatív ötletet, szíves felhasználásra:

Szerintem felelőtlen pénzkidobás, hogy a négykerekű tolószékek minden kereke támogatott. Elegendő lenne a négy kerékből csak hármat támogatni, így csökkentve GYSE kassza deficitjét.
További addicionális előny, hogy a költséghatékony, háromkerekű tolószékben ülő betegek egyensúlyérzéke – a folytonos stimulációnak köszönhetően - látványosan fejlődne.
Ugyancsak felesleges a mankót teljes hosszában támogatni. Elegendő lenne a talaj közeli és a kéz közeli szakasz támogatása. A középső szakasz lehetne fizetős.

MEOSZ

2010-01-17T11:29:00.007+01:00

A MEOSZ kezdőlapján a blogom:

Bevallom, eddig nem nagyon foglalkoztatott a MEOSZ (a mozgássérült szegmensben ők a piacvezető érdekvédők) tevékenysége, munkájuk sikere vagy sikertelensége.

Viszont a post-szilveszteri mámoros „érdekvédelmi” ámokfutásom óta figyelemmel kísérem az ott történteket. Feliratkoztam a levelező listájukra, olvasom a MEOSZ oldalon megjelenő híreket és az ott folyó párbeszédet. Ha születnek használható gondolataim e tárgykörben (és miért ne?), akkor ígérem, leírom azokat.

Addig is köszönöm a kedves gesztust (mármint a linkelést a MEOSZ oldalra).

A bénulás optimális időpontja (ha már elkerülhetetlen)

2010-01-14T16:57:00.002+01:00

(Visszautalva az előző bejegyzésre…)

Rögtön az elején leszögezem, hogy nincs ilyen.

De mégis, mi a rosszabb?
Birtokolni valami fontosat (legyen ez, mondjuk a járáskészség), majd ezt örökre elveszteni, vagy ezt a fontosat sohasem birtokolni? Persze, az a legjobb, ha ezt fontosat birtoklom, és életem végéig birtokolhatom. De ha ez így lenne, akkor nem lenne min rágódni.

Szóval, ha egy gyermek megbénul az ugye dráma. A szülök drámája. Mert engem két évesen jobban érdekelt a csillogó, pörgő búgócsiga, mint az az elhanyagolható apróság, hogy nem tudom mozgatni a lábaimat. Persze később leesett tantusz, de valahogy az is olyan nagyon lassan és kíméletesen.

Ha egy felnőtt megbénul az dráma. Az ő drámája. Egy borzalmas, azonnal megoldandó dráma, amit túl kell élni és fel kell dolgozni. Komolyan nem tudom, hogy én képes lennék-e megbirkózni egy ilyen helyzettel.

Szóval mi a rosszabb?
Mezítláb sétálni a tengerparton, aztán soha többé, vagy soha nem tudni/érezni azt, hogy milyen is sétálni a tengerparton mezítláb?

Depresszió és elégedettség

2010-01-14T15:07:00.002+01:00

Meglepett ennek a felmérésnek az eredménye…

Én azt gondoltam, hogy a poliósok hajlamosak a depresszióra és alapvetően elégedetlenek az életminőségükkel.

Persze mindenki kezelje fenntartásokkal az adatokat. Egy 1999-ben készített felmérésről van szó, amit az USA-ban végeztek, azonos korú nem fogyatékos, poliós és gerincsérült emberek megkérdezésével.

Szilvalekváros töpörtyűs papucs

2010-01-10T19:49:00.002+01:00

Na ez az, aminek nem tudok - de nem is akarok - ellenállni. Erzsi néni sütötte a szomszédból.

Töpörtyűs pogácsa tésztába töltött szilvalekvár. (Itt olvasható egy lehetséges megközelítés)

Aszút kortyoltam utána.

Perverz ízorgia.

A világ korlátoktól mentes, az élet jóságos, én meg jóllakott vagyok.

Hét lépcsőnyire egy vörösborban párolt vadkacsától

2010-01-08T18:06:00.008+01:00

Ez a történet egészen friss, de a megértéséhez egy kicsit vissza kell kanyarodni az időben.

Nyolc vagy tíz éve, hogy először hallottam a Rosenstein vendéglőről. Akkor egy szórakoztatóipari multinál dolgoztam, ahol egyik nap, így csattant fel a manager, hogy: „Nem értem, hogy miért egy Keleti pályaudvar melletti sötét utcában lévő étteremben akar vacsorázni minden hazánkba látogató világsztár”.
Na, ekkor tudtam meg, hogy a Keleti pályaudvar melletti „sötét” utca a Mosonyi utca, a vendéglő pedig a Rosenstein (ez a tulajdonos családneve). Ez az egész valahogy megmaradt bennem. Később sok méltató étterem kritikát is olvastam róluk, tavaly pedig megvettem a Rosenstein családról és az étteremről szóló könyveket is.

És akkor most visszakanyarodva a mába…

Születésnap lesz a családban, az én feladatom volt a hely kiválasztása, az asztalfoglalás. És eszembe jutott a Rosenstein…, próbáljuk ki. Megy a telefon, hamar kiderül, hogy hét megkerülhetetlen lépcső vezet az étterem bejáratához. De a vonal túlsó végén lévő úr együttérző hangon biztatott, hogy menjük nyugodtan, mert fognak segíteni az étterembe való bejutásban.
Én viszont két éve zuhantam ki a kerekesszékből, egy hasonló (csak segíteni akartunk…) helyzetben, aminek hat hét gipsz majd ezt követően nyolc hét rehabilitáció lett a vége az OORI-ban. Azóta óvatos vagyok a felkínált segítség elfogadásánál.

Délelőtt mivel úgy is mászkáltunk a városban arra kanyarodtam, hogy megnézzem azokat a lépcsőket, aztán gyorsan döntöttem, hogy abban az étteremben fogunk ünnepelni, ahol tavaly is voltunk.

Én pedig kesergek egy kicsit, amiért nem kóstolhattam meg Rosenstein úr kiváló főztjét, és nem mosolyoghattam rá a szomszédos asztalnál vacsorázó Jeremy Irons-ra, vagy Steven Spielberg-re.

A világ szűkös, az élet igazságtalan, én meg éhes vagyok.

Magyarország akadálymentes

2010-01-02T15:08:00.007+01:00

Ezt a szépívű beszédet én mondtam el ma reggel, egy gazzal sűrűn borított, kerekesszékkel megközelíthetetlen buszmegálló tövében, miközben egy nagyfarú, elvirágzott korú, 90 cm-es padlómagasságú Ikarus hörögve elhúzott mellettem a magyar akadálymentes jövőbe. Vagy a múltba.

"Kedves Barátaim!

Talán nem mindenki tudja, hogy a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény szerint 2010. január 1-ig kellett elvégezni a közlekedési rendszerek, a tömegközlekedési eszközök, ill. az utasforgalmi létesítmények akadálymentesítését.

Mivel Magyarország jogállam, ezért jóhiszeműen feltételezhetem, hogy tegnaptól hazánkban a tömegközlekedés akadálymentesen alkalmas arra, hogy azt a fogyatékos személyek is igénybe vegyék.

Hosszú és rögös út vezetett idáig… Rengeteg energia, pénz és jó szándék kellett ahhoz, hogy a sok évtizedes hátrány és elmaradottság felszámolódjék.

Mi, a fogyatékos emberek szerintem úgy tudjuk a leginkább megköszönni és meghálálni a társadalomnak ezt nemes és féltő gondoskodást, ha most kicsit meghatottan, de bátran birtokba vesszük a nekünk épített rendszereket, eszközöket.

Ezért arra kérem minden sorstársamat, hogy mozduljon ki a sok évtizedes bezártságból, menjen vagy guruljon ki a hozzá legközelebb eső villamos vagy buszmegállóba és szálljon fel a számára alkalmassá tett eszközre és fedezze fel faluját, városát, hazáját.
Üljetek fel az akadálymentes 1-es villamosra, próbáljátok ki a metró állomások halkan suhanó liftjeit, az alacsonypadlós buszokat.

Annak külön örülök, hogy nem feledkeztek meg azokról a sorstársainkról sem, akik kistelepülésen élnek, vagy akiknek állapotuk súlyossága nem teszi lehetővé a közösségi közlekedés használatát. Számukra rendelkezésre áll a szállító szolgálat melyet éjjel-nappal igénybe vehetnek.

Végre nem probléma az uszoda, a gyógyszertár, a könyvtár, a mozi, a koncert vagy a kávézó, mert Magyarország tegnaptól akadálymentes. A hatályos törvény szerint."

Amiről lemaradtam

2010-01-02T14:23:00.005+01:00

Sajnálom, hogy erről lemaradtam:

"Ha a boldogság egy félszeg, kicsit szégyenlős női kacajban mérhető, és miért ne, akkor hétfőn a Millenárison valószínűleg az én személyes élettörténetem egyik legboldogabb másfél óráján vagyok túl. A Morcheeba volt énekesnője, Skye sokat adott..."
írja a megindult kritikus Skye koncertjéről.

Ne tedd tönkre azt, amid van, arra vágyván, amid nincs.

2010-01-01T18:07:00.005+01:00

(Epikurosz, Vatikáni mondásgyűjtemény)

Általában elolvasom/meghallgatom az idézeteket aztán gyorsan elfelejtem őket... De ez valahogy gyakran eszembe jut.

Akadálymentes boldog új évet kívánok mindenkinek!

Újévi fogadalmak (tervezet)

2009-12-30T13:18:00.002+01:00

Szorgalmasabban fogok dolgozni, 2010-ben egy futó és két új projektet kell befejeznem.
Többet fogok mozogni, újra elkezdem a kondizást.
Többet leszek a levegőn, kevesebbet a számítógép előtt.
Le kell adnom 5 kilót (2 és 3 pont).
Végleges megoldást akarok találni a buján növő fül ill. orr szőrzet problémára.
Fokoznom kell a stressztűrő képességemet, vigyáznom kell arra, hogy ne bántsak meg feleslegesen másokat.
Ha újra lesz para-jetsky verseny, akkor figyelni fogok, hogy - a népes mezőnyből egyedüliként - ne tévedjek el a pályán.
Nem fogom hagyni, hogy sokadszor, újra becsapjon a hévízi kifőzdés hölgy.
Nem fogom lepiszkálni a telefonkagyló vezetékének külső szigetelését.
Elmegyek egy Besh O Drom koncertre.
Elmegyek Prágába.
Bonus track: megtanulok görkorizni... (na jó, ez vicc volt).

You Belong to Me

2009-12-29T17:10:00.002+01:00

Ugyanaz a dal, két filmből. Egyszer a Natural Born Killers-ből, Bob Dylan-el:

Aztán a Shrek-ből, Jason Wade-el:

Karácsony

2009-12-28T17:07:00.000+01:00

Hát ez is eltelt, gyorsan, csendesen, lassan, vidáman... Hangulatosan.

Blogszemle, hangulatjelentés

2009-12-20T16:57:00.002+01:00

A hasonló tárgyú blogokból szemlézek (remélve, hogy ezzel nem okozok kellemetlenséget az idézet blogok szerzőinek):

Febali nyolc-kilenc hónapos várakozás után értesítést kap az OEP-től, mely szerint hozzájárulnak kerekesszékének javítási költségeihez. Mit lehet erre mondani? Talán azt, hogy a magam részéről egy kényszeredett mosollyal (olyan BenkőDánielesKiszavazottFeleségJelöltesre gondoltam) szeretném díjazni az OEP észvesztő gyorsaságát.

Gabó a gyógyászati segédeszközök árképzésén valamint azok rövidre szabott garanciaidején töpreng, miközben új akkumulátort szeretne az elektromos kerekesszékébe.

Timea - miután lejárt az elektromos kerekesszékének 10 (tíz!) éves kihordási ideje - igényelt egy új, a saját igényeinek leginkább megfelelő elektromos kerekesszéket az OEP-től. Happyend gyanús a történet, de nem akarom elkiabálni. Drukkolok Neked Timea.

Ferenc szerencsésen hazaért a tegnapi szakadó hóesésben egy segítőkész fiatal házaspár (innen is köszönet) közreműködésével.

Végül rekurzívan innen egy pár szót:
A tegnap esti hóesés tiszteletére magabiztosan performáltam egy pánikrohamot. Izgatottan gurultam le és fel a lakásban, miközben felváltva nézegettem a különböző híradók időjárás-jelentéseit, az internetes radarképeket, valamint (online) a kapuhoz vezető járdát.

Ilyenkor rám tör a mehetnék... Szívesen elmennék színházba, megnézni egy nézhetetlen darabot. De általában mindenhová, ahová normális időjárási viszonyok között - mondjuk sziporkázó napsütésben - biztosan nem lehetne elvonszolni.

Tornacipő

2009-12-20T16:51:00.000+01:00

Megjött az a Pink Floyd-os tornacipő, amit az interneten rendeltem.

A fényképen komolyabbnak hatott, bőr létére kicsit műanyaghatású, de azért jó lesz.

Kb. két éve kattantam rá a tornacipőkre - ennek biztos van valami rejtélyes lélektani eredője...
Mindig elhatározom, hogy nem veszek többek, de aztán nem bírom – tisztára, mint egy plázacica - és rendelem az újabb darabot. Jó, most már kommersz darabok nem érdekelnek, inkább a kisszériás Converse márkájúak.

Az külön érdekessége a mániámnak, hogy esetemben épp a cipőnek van a legkevesebb szerepe az öltözködésemben. Nem kell tekintettel lennem tartóssági szempontokra, ugyanis az általam viselt cipők talpa soha nem ér a földhöz.

A szélvédőmosó hiénák támadásáról és a kéregetőkről.

2009-12-19T16:42:00.000+01:00

Idézet egy Totalcar cikkből/levélből:

"Vannak a morcos kéregetők tolókocsival, na ne hogy már állnia kelljen és minden ablakhoz lehajolni. Ő minden reggel szintén a Kerepesi-Fogarasi találkozásánál űzi az ipart. Ha magad elé nézel és nem adsz neki, ott marad a kocsid mellett, néz és anyázik. Ha adsz neki (mert először adtam) elfelejti megköszönni. És mivel tolókocsival nem igazán tud a régi HÉV sínek között lavírozni, szintén meg kell várni, mire legörgeti magát az útról. Mondani is fogom neki hogy a keze járjon ne a szája".

Soha nem tudtam „viszonyulni” a kéregetőkhöz (most nem a cikkbéli tolókocsisra gondolok, hanem az ép mozgásúra, és itt a cikk hangnemét sem akarom minősíteni).

Odasétál a piros lámpánál a kocsimhoz, melyben ott van az első ülésen felhalmozva a szétszedett kerekesszék, a szélvédőn ott a mozgássérült embléma. Lehetetlen nem észrevenni, lehetetlen nem felismerni. Ott áll és vár. Én meg feszengek, és furcsa gondolatok kavarognak a fejemben.

Szoktam ilyenkor arra gondolni, hogy milyen is lenne az életem, ha azt egészségesként élhetném. Nagyképűen azt gondolom, hogy biztosan nem kéregetnék. Néha értetlenkedve szerepzavarosnak érzem a helyzetet és nem értem, hogy egy látó ember miért kéri a vakot arra, hogy kísérje át egy forgalmas út másik oldalára.

Néha meg cinikusan arra gondolok, hogy egyszer kellene csinálni egy fordított (anti) kéregetést. Ezt úgy gondolom, hogy szépen felöltözve, egy elegáns Küschall kerekesszékkel odagurulnék az autósokhoz és az ablakon benyújtanák mondjuk 500 forintot, majd udvariasan megköszönném, hogy elfogadta és gurulnék tovább a következő áldozat felé. Milyen lenne?

Visszatérve a kéregetőhöz a vége mindig az, hogy nem adok - így soha nem adok... De valahogy mindig generálódik bennem valamiféle rosszérzés.

Ezért is ilyenkor karácsonykor megajándékozunk (családi a többes) egy olyan valakit, akit ismerünk, és nehéz helyzetben van vagy nehéz helyzetbe került. Ezt most is megtettük.

Szubkultúra

2009-12-17T16:19:00.001+01:00

Innen idézek:

"A szubkultúra fogalmát Albert Kohen vezette be a szociológiába.

A kultúra egészének keretében a szubkultúra magába foglal egy sajátos életvitelt, értékrendszert, ideát, viselkedési szabályt és normát. A szubkultúra nincs elszigetelve az univerzális és uralkodó kultúrához mérten, csak bizonyos mértékben behatárolt. Ebben az értelemben úgy lehet definiálni, mint értékek, szabályok, normák és viselkedési formák összességét, amelyeket az egyes csoportok tagjai elsajátítanak, preferálnak, tisztelnek, hangoztatnak és melyeknek serkentik a fejlődését. A szubkultúrák a társadalmi munkamegosztás és különböző helyzetek következtében jönnek létre, melyek ezen alapulnak, és a társadalmi szerepek szerint formálódnak."

Haha, mennyire eufemisztikusnak hat a fenti definíció, ha a szubkultúra fogalmát a fogyatékossággal élők csoportjára akarom kiterjeszteni.

Szóval nem vagy Te béna! Csak a társadalmi munkamegosztás és a különböző helyzetek következtében sajátossá vált az életviteled. Meg a társadalmi szereped szerint (de)formálódtál. És a megváltozott értékrendszered nem teszi lehetővé, hogy úgy rázd a feneked, mint Mick Jagger a Brown Sugar közben..., meg egyébként is a kerekesszéket preferálod. Érted?

Ez persze semmit nem változtat azon a felismerésen, hogy fogyatékkal élők többsége (vagy csoportja) - a fenti meghatározás alapján - az egyetemes kultúra részeként, szubkultúrát alkot és abban él.

Ez az egész azért jutott eszembe, mert csütörtökön voltam az OORI-ban egy mikulás/karácsonyi rendezvényen, ahol nagyon jól éreztem magam.
Az egész, előre kiszámíthatóan olyan puha és kellemes volt. Még az sem zavart, hogy miután hazaértem, akkor még az alsónadrágomból is azt a műhó-t (vagy konfettit) ráztam ki, amit valaki az össznépi fényképezkedést követően koncentráltan szórt a fejemre a karzatról.

A lelkes fellépőknek és szervezőknek sok-sok köszönet!

Róma

2009-12-16T16:04:00.002+01:00

Nemrég voltunk Rómában, következzen egy rövid - inkább csak a közlekedésről szóló - élménybeszámoló.

Tartottam ettől az úttól. Olyannyira, hogy az indulás előtt két héttel azt álmodtam, hogy a repülőgép felszáll, én bámulok ki az ablakán, és látom, hogy a kerekesszékem ott maradt a kifutópályán... (Ide majd ragasztunk egy szép sárga, "TÉBOLY!!!" feliratú címkét.)

Ehhez képest tökéletesen problémamentes volt az út.

Jó, amit itt Ferihegyen kézi erővel oldottak meg, az Fiumicino-ban már gépesítve történt. Tehát itthon kézzel emeltek be abba a mikrobuszba, ami odavitt a géphez, majd egy speciális székben ugyancsak kézzel vittek fel a repülő lépcsőjén.
Míg az olaszoknál odaállt egy kis jármű a repülőgép mellé és felemelt egy kabint a repülőgép szintjéig, majd begurítottak ebbe a kabinba, amit utána leengedtek. Az olaszok mikrobuszán is volt emelő.

De tényleg csak ennyi volt a különbség, mert mindkét helyen segítőkészek és udvariasak voltak, végig biztonságban éreztem magam (köszi MALÉV).

Közlekedési szempontból nagyon jó helyen, a Termini pályaudvarhoz közeli kis utcában laktunk, egy akadálymentes szállodában.

Itthon én még sohasem tömegközlekedtem. Felénk ezek a régi, magas peronú buszok járnak, de szerintem magát a buszmegállót sem tudnám megközelíteni, a magas szintkülönbség miatt.
Rómában viszont mindenhová tömegközlekedéssel, busszal mentünk (kivéve a repülőtértől a szállodáig, és vissza), és mindezt olyan természetességgel tettem, mintha ez egész életemben így történt volna.

Sőt megtörtént, hogy este fél tízkor, hirtelen ötlettől vezérelve visszamentünk a Trevi-kúthoz (ahol délelőtt már jártunk), mert kedves útitársaink szerint ez este kivilágítva igazán szép.

Ez az érzés nagyon tetszett. Nem kellett tervezgetni, nem kellett félni a dolog végkimenetelétől. Csak el kellett indulni, és úgy használni azokat a tömegközlekedési eszközöket, ahogy azokat az ép egészséges emberek is használják.

A buszvezető ül a vezetőülésben és egy gombnyomással kiengedi a rámpát...

Tetszett az is, hogy ugyan a régi metróvonal nem minden állomása akadálymentesített, viszont van egy olyan alacsonypadlós buszjárat, ami végigjárja a metró útvonalát.

De nem vagyok türelmetlen, nálunk is fejlődnek a dolgok, még ha lassan is.
Addig is örülök annak, hogy - egy jogszabály alapján - ingyenesen használhatom azt a budapesti tömegközlekedést, amit nem tudok használni.

A bevásárlóközpontok mélygarázsában elkövetett akadálymentes, békávés, ön-, és végkielégítésekhez kapcsolódó viccelődéstől most eltekintek.

Kövesztett szalonna

2009-12-13T15:56:00.000+01:00

Tegnap vendégségben voltunk egy régi barátomnál, Zolinál. Megebédeltünk, sokat beszélgettünk, jól éreztem magam, de akkor még nem sejthettem, hogy még mi vár rám.

Zoli zalai fiú, és kb. este nyolckor kérdezte meg tőlünk, hogy megkóstolnánk-e azt a disznótorost, amit a héten hozott a kisöccse zalából... Mit lehet erre válaszolni? Persze, Zolikám, megkóstoljuk!

És útjára indult a gyönyör… Petting fázisban mohón estem neki a töpörtyűnek, utána vadul – de húzva az időt - szemeztem a tört fehér színű kövesztett szalonnával, majd egy sorozatgyilkos határozottságával rárontottam. A zsír fagyosan sikoltott, a lilahagyma roppant, a kenyér némán foszlott, én meg szuszogtam. Szóval jót ettem, nagyon jót ettem, köszönöm Zolika.

Hazafelé a szitáló ködben, az új, szépen kivilágított Megyeri-hídon suhantunk, a számban még mindig a fokhagyma íze gomolygott, és akkor ott hirtelen kiüresedett és értelmezhetetlenné vált a népi-urbánus ellentét. Ott jóllakott harmónia volt.

A jövő héten müzlit reggelizek, és nem vacsorázom.

Korábban nem tudtam, hogy a zalai folklór az abált vagy abárolt szalonnát nevezi kövesztett szalonnának.

"Zalában disznóöléskor készítettek "kövesztett szalonnát". Mégpedig úgy, hogy nagyobb, egy-két kilós nyers darabokat megfőzték. Főzéskor megduzzadt, megnőtt a szalonna. Finomra puhult, szinte remegett, ha mozdították. Ezt paprikázták meg s ez az az étek, amit másfelé abált - ha úgy tetszik tartósított - szalonnának neveznek. Itt beugrik az avult, avítt, azaz régi jelentés is. Sokáig izgatott az, hogy e főtt szalonnát miért hívta a nagyanyám kövesztett szalonnának? Jó idő, évtized is eltelt, amikor megtudtam, hogy miként főztek a fából készült edényekben. Pedig ez is, mint minden ősi találmány, egyszerű. Tűzben követ izzítottak, a faedénybe vizet tettek, ebbe rakták az izzó köveket, majd mindezek fölé a főzendőt. Tehát a kő közvetítette a forróságot és így "kövedt" meg a szalonna."

Innen idéztem.